A Fellegjárók Társulat jóvoltából egy igazán különleges színházi előadást tekinthetnek meg azok, akik a siófoki programok részeként szeretnék kielégíteni a kultúra iránti vágyukat, november 10-én, azaz hétfőn délután 14 óra magasságában ugyanis a Csodálatos Andersent állítják a Kálmán Imre Művelődési Központ színháztermének színpadára.

Ez a 75 perces zenés mesejáték Balázs Ágnes nevéhez köthető, aki egy gyönyörű mesét álmodott meg, éppen ezért nemcsak felnőtteknek, hanem hat éves kortól már gyermekeknek is erősen ajánlott.

Érdekessége, hogy Ágnes több ismert Andersen történetet dolgozott fel ebben a darabban, így a mesék szerelmesei nagyon sok ismerős momentumra bukkanhatnak majd az előadás során, miközben ámulhatunk és bámulhatunk majd az elképesztő összefonódások láttán.

A történet ott veszi kezdetét, hogy egy napon egy árva kislány téved Andersen, a híres meseíró lakásába. A kis Gerda csodálattal nézi a bábszínházat, amelyben négy bábu található, köztük az Ólomkatona, a Táncosnő, Ole manó és természetesen Zsófi, a rongybaba.

A manó megszólítja az árva kislányt, hogy segítenie kell nekik egy küldetés teljesítésében: el kell pusztítaniuk a Hókirálynőt, máskülönben az emberek szíve teljesen megfagy, így a boldog és szeretetteljes világ jövőképe teljesen a semmibe vész.

A műben ismert szereplők és történetek sokasága elevenedik meg olyan színészek és színésznők tolmácsolásában, mint Berényi Dávid, Jegercsik Csenge, Fekete Linda, Harcsik Róbert, Gyurity István, Kecskeméti Róbert, Mayer Enikő vagy Endrődi Ági.

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN

További programok