Ha mi is szeretnénk gyermekünkkel együtt készülni a közelgő karácsonyra, akkor látogassunk el a siófoki programok mellett november 29-én, azaz most szombaton a közeli Veszprémbe, ahol az Agóra Kulturális Központban egy adventi családi ringató veszi kezdetét már reggel 9 óra magasságában.
Az esemény igazán különleges lesz, hiszen színes programokkal készülnek a szervezők a kisgyermekes családok számára, sőt a közös készülődés és éneklés mellett még egy kis meglepetés is lesz, hiszen Tóth-Rompos Patríciával és Tóth Péterrel adventi koncertet ad az Ovimuzsika Zenei Együttes.
Ezen kívül a helyszínen lesz fenntarthatósági börze, ott lesz a helyszínen Karnisné Dudás Mónika meseterapeuta, aki biztosan néhány mesét is hoz majd a kicsiknek Varázs Teával és Kókusz könyvekkel, de csillámtetkó készítésére is lehetőségük nyílik majd a legkisebbeknek.
Az esemény középpontjában természetesen a kézműves foglalkozás áll majd, amit Rábaközi Ilona vezet, és segítségével a legkisebbeknek is lehetőségük nyílik olyan díszeket és dekorációkat készíteni, amelyek utána megtámogatják a karácsonyvárást.
Az Adventi családi ringató részeként a Családszervezetek X. Adventi Jótékonysági Adománygyűjtése is megrendezésre kerül, aminek részeként idén az Élet Kis Virága Alapítványnak lehet adakozni a helyszínen, a támogatók pedig értékes könyveket és ajándékokat nyerhetnek ezzel.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
Miután országos sikert aratott és több mint 20 teltházat töltött meg, a Duna Szimfonikus Zenekar úgy döntött, hogy megújítja filmzenei koncertsorozatát, ami a siófoki programok kedvelőinek nagy örömére Veszprémben debütál [...]
A gyerekek mellett a felnőttekre is gondolt a Pesti Művész Színház, hiszen a siófoki programok részeként egy két részletben előadott bohózatot is hoznak a Balaton fővárosába január 31-én, azaz most [...]
Kicsiket és nagyokat egyaránt elvarázsolhat január 31-én, azaz most szombaton délelőtt 10:30-tól a Pesti Művész Színház vendégelőadása, akik a siófoki programok szerelmeseit a Rumini Ferrit-szigeten című zenés mesejátékot hozzák el [...]