Ha szeretjük az irodalmat, a könyveket vagy csak nagy általánosságban szeretünk olvasni, akkor a siófoki programok részeként most két nagyszerű könyvbemutató részeseivé válhatunk december első hetében, így akár már az ünnepi olvasnivalót is beszerezhetjük magunknak.
Az első bemutató december 1-jén, hétfőn délután 17 órakor lesz a BRTK Könyvtár előadótermében, ahol Cey-Bert Róbert Gyula: A sólyom embere a tűzviharban című könyvét mutatják majd be az egybegyűltek számára.
A műről Wess Roberts amerikai történész is úgy nyilatkozott, hogy a szerző eddigi legjobb és legizgalmasabb regénye lett, így aki szereti az akciókat, a hősregényeket, az semmiképpen se hagyja ki a bemutatót, különösen annak fényében, hogy a helyszínen megvásárolható is lesz a mű, sőt a szerző szívesen dedikálja mindenkinek.
Szintén különleges könyvbemutatónak ad otthont a BRTK Könyvtár előadóterme december 3-án, azaz most szerdán, ahová délután 17 órakor Bősze Ádám zenetörténész érkezik annak érdekében, hogy bemutassa a résztvevőknek legújabb művét.
A mű a Mozart bikiniben címet kapta a keresztségben, és nemcsak bemutatóra, hanem kapcsolódó előadásra is sor kerül majd, hogy jobban megismerhessék az emberek ezt a rengeteg kutatómunkát igényelt írást, amelyben ismert zeneszerzők viselt dolgait gyűjtötték össze.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
Visszatér Siófokra a nagy sikert aratott Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncert! Mivel azonban ezek a legendás ikonok ma már nem lehetnek köztünk, március 21-én, a siófoki programok részeként két [...]
A korábbi évek hagyományainak megfelelően idén is fontos szerepet kap a siófoki programok részeként a Víz világnapja névre keresztelt eseménysorozat, amely március 20-án, azaz most pénteken már a délelőtti óráktól [...]
Március 19-én, azaz most csütörtökön tovább folytatódik a siófoki programok egyik nívós eseménysorozata, a Kávéházi operett estek, amelyek, aminek ezúttal is két igazán nívós vendége lesz majd Kállay Bori és [...]