Igazán különleges színházi előadás részeseivé válhatnak azok, akik december 10-én este 19 órakor a siófoki programok részeként ellátogatnak a Kálmán Imre Művelődési Központba, ahová a Neoton Família sztárjai érkeznek azért, hogy egy különleges adventi koncertet adhassanak.

Az Angyalmadár címre keresztelt vendégprodukció egy igazi zenei utazás, egy zenei élmény lesz, amelyben a Neoton Família ikonikus tagjai szeretnék elhozni a színpadra és onnan a nézőtérre az adventi és ünnepi hangulatot.

Az este folyamán természetesen ott lesznek az örökzöld, számtalan emléket felidéző Neoton-slágerek, de teret kapnak majd ünnepi dallamok is, amelyek együttesen összefonódva képesek lesznek meghittséget és örömet hozni az ünnepi készülődéshez.

Olyan klasszikusok felcsendülése várható itt az eredeti tagoktól, mint az esemény címét is ihlető Angyalmadár, a Ha elmúlik karácsony, a Kell, hogy várj vagy éppen a mindenki által jól ismert Holnap hajnalig, amit a többi dallal együtt karácsonyi köntösbe öltöztetnek majd a fellépők.

Ott lesz a színpadon Csepregi Éva, Végvári Ádám, Lukács Andrea és Lukács László is, hogy egy olyan koncertet adjanak Siófokon, ami nemcsak a nosztalgikus élményekre koncentrál, hanem fényt és melegséget is hoz karácsony alkalmából a szívekbe.

KIEMELT AJÁNLATAINK

2=3 Jégvarázs a Mala Garden Hotelben

Amikor a Balaton télen megmutatja ritka, varázslatos arcát, a Mala Garden Hotel új ajánlata különleges lehetőséget kínál a lenyűgöző téli csodavilág átélésére – foglaljon két éjszakát és mi a harmadikat ajándékba adjuk

KIEMELT AJÁNLATAINK

2=3 Jégvarázs a Mala Garden Hotelben

Amikor a Balaton télen megmutatja ritka, varázslatos arcát, a Mala Garden Hotel új ajánlata különleges lehetőséget kínál a lenyűgöző téli csodavilág átélésére – foglaljon két éjszakát és mi a harmadikat ajándékba adjuk

ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN

További programok