Utolsó hétvégéjéhez érkezik a siófoki programok adventi csodája, a Téli Varázs eseménysorozat, aminek részeként december 20-án és 21-én egyaránt rengeteg izgalmas elfoglaltsággal és különleges eseménnyel kapcsolódhatnak ki, illetve hangolódhatnak az ünnepekre az érkezők.
December 20-án, szombaton például érdemes lesz már 10 órától kilátogatni a város Fő terére, hiszen egészen délutánig fajátékokkal, kézműves foglalkozásokkal és arcfestéssel várja a legkisebbeket a Hópihe Adventi játszópark.
13 órától kedvezményes jegyár mellett lesz megtekinthető a Sió Mozi falai között a Királyok királya című film, majd 14 órakor kezdődik a Pablo és Picasso családi musical a KIMK színháztermében. Ezt követően adventi koncertet ad a Sarlós Boldogasszony Plébániatemplomban a Siófoki Férfi Dalkör, 17 órától pedig a Four Fathers karácsonyi koncertje szórakoztatja majd az egybegyűlteket a főtéri színpadon.
December 21-én, vasárnap hasonlóképpen alakul majd a nap indulása, így újfent kipakol a Hópihe Adventi játszópark, és 13 órától a Királyok királya filmvetítésre is sor kerül a helyi moziban.
16 órakor azonban a Siófoki Női Kar áll majd színpadra a Fő téren egy különleges karácsonyi koncerttel, amelyen az AcapPelso Kamarakórus, valamint a Siófoki Művészeti Iskola gyermekkórusa is képviseltető magát, majd a gyertyagyújtást követően Nyári Károly ad adventi koncertet a Fő tér nagyszínpadon, méghozzá Nyári Edit vendégeskedésével.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
Visszatér Siófokra a nagy sikert aratott Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncert! Mivel azonban ezek a legendás ikonok ma már nem lehetnek köztünk, március 21-én, a siófoki programok részeként két [...]
A korábbi évek hagyományainak megfelelően idén is fontos szerepet kap a siófoki programok részeként a Víz világnapja névre keresztelt eseménysorozat, amely március 20-án, azaz most pénteken már a délelőtti óráktól [...]
Március 19-én, azaz most csütörtökön tovább folytatódik a siófoki programok egyik nívós eseménysorozata, a Kávéházi operett estek, amelyek, aminek ezúttal is két igazán nívós vendége lesz majd Kállay Bori és [...]