Ha még mindig úgy érezzük, hogy nem köszöntöttük méltóképpen az új esztendőt, és szeretnénk egy igazi újévi koncert részeseivé válni, akkor január 10-én a siófoki programok mellett látogassunk el a One Veszprém Arénába, ahol Mága Zoltán ad majd fergeteges újévköszöntőt az egybegyűltek számára.
Mint köztudott, Mága Zoltán minden évben fergeteges újévi koncerttel örvendezteti meg a főváros lakóit. Idén már 18. alkalommal került sor erre Budapesten, azonban idén ez a kulturális esemény egy újabb szintre lép, hiszen a hegedűművész Veszprémbe érkezik, hogy országos hagyományt teremthessen.
A kezdeményezés célja ugyanis nem titkoltan az, hogy a fővárosi újévi koncertek több mint másfél évtizedes múltját és élményét a nagyobb magyar vármegyeszékhelyekre is ki tudja terjeszteni, és ennek a kezdeményezésnek a részeként Veszprém sem marad ki a szórásból.
Az előadás a fővárosihoz hasonló világszínvonalú látvánnyal, nagyszabású élő produkcióval és természetesen rangos művészekkel valósul meg, így Kossuth-díjas operaénekesek, világhírű szólisták, legendás színművészek, sőt kiemelkedő fiatal tehetségek is megtekinthetők lesznek a színpadon.
A zenei hátteret pedig Mága Zoltán mellett kórusok, gyermekkarok, valamint a Budapesti Primarius Szimfonikus Zenekar és a Budapesti Gipsy Virtuózok biztosítják majd, sőt minden városban jótékonysági esemény is lesz a koncert, hiszen kórházak, gyermekintézmények és családsegítő szervezetek kapnak támogatást a bevételekből.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
Idén sem kell máshová menniük a siófoki programok kedvelőinek ahhoz, hogy megemlékezhessenek a legendás márciusi ifjakról, valamint az 1848-49-es forradalom és szabadságharcról, hiszen a Balaton fővárosában 2026-ban is lesz egy [...]
Hogy miért szeretik olyan sokan Írországot? Többek között erre a kérdésre is választ kaphatnak azok, akik a siófoki programok mellett március 14-én, azaz most szombaton 17 órakor ellátogatnak a veszprémi [...]
Az egész világon, így természetesen hazánkban is élnek olyan különleges emberek, akik egy természetfeletti élmény után elhatározzák: szeretnék jobbá tenni mások életét, utat mutatni számukra. Egy ilyen ember érkezik a [...]