Amennyiben szeretnénk hahotázva indítani az új esztendőt 2026-ban, a siófoki programok részeként érdemes január 13-án, most kedden 19 órakor felkeresni a Kálmán Imre Művelődési Központot, ahol egy könnyed kis komédiát tekinthetnek meg az érkezők a Turay Ida Színház előadásában.
A Mindenki engem akar! címre keresztelt mű eredetileg Noël Coward alkotása, aki hazánkban is egy nagyon népszerű, mi több legendás titulussal rendelkező nevettető, akinek vígjátékai már a nyolcvanas évek óta ott vannak London és New York legnagyobb színházaiban.
Ennek az oka leginkább abban kereshető, hogy miközben mindegyik alkotásán könnyesre nevethetik magukat az emberek, ebben a történetben éppen egy sztár életét követhetjük nyomon, akinek a mindennapjai inkább hasonlíthatók cirkuszhoz, mint normális vagy hétköznapi élethez.
Jönnek a barátok, a szerelmek, a rajongók, a számító feltörekvő sztárocskák, akik mind-mind akarnak valamit hősünktől, Garry Essendine-től, akit a magyar változatban maga Szerednyey Béla, a Jászai Mari-díjas Kiváló- és Érdemes művész alakít majd, így a minőségre már most sem lehet panasz.
Ez azonban messze nem minden, hiszen ott lesz vele a színpadon még Détár Enikő, Vanya Tímea, Radó Denise, Kurkó J. Kristóf, Csere László, Győri Péter és többek között még Nyírő Beáta is, miközben a rendezési feladatokat Radó Denise vállalta magára, méghozzá Vass János Pál segítségével.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
Idén sem kell máshová menniük a siófoki programok kedvelőinek ahhoz, hogy megemlékezhessenek a legendás márciusi ifjakról, valamint az 1848-49-es forradalom és szabadságharcról, hiszen a Balaton fővárosában 2026-ban is lesz egy [...]
Hogy miért szeretik olyan sokan Írországot? Többek között erre a kérdésre is választ kaphatnak azok, akik a siófoki programok mellett március 14-én, azaz most szombaton 17 órakor ellátogatnak a veszprémi [...]
Az egész világon, így természetesen hazánkban is élnek olyan különleges emberek, akik egy természetfeletti élmény után elhatározzák: szeretnék jobbá tenni mások életét, utat mutatni számukra. Egy ilyen ember érkezik a [...]