A Magyar kultúra napja minden évben egy rendkívül fontos esemény a siófoki programok részeként, és idén sem lesz ez másként, január 22-én, csütörtökön délután 18 órakor így maga Rékasi Károly érkezik a városba egy nagyszerű és különlegesnek ígérkező előadással.
Az eseménynek a Kálmán Imre Művelődési Központhoz tartozó Teátrum Kávéház ad majd otthont ahol az ismert magyar színművész a Koltay Gábor által színpadra állított Lélekablak – A szabadság ára című előadást adja majd elő, amelyet Márai Sándor műve ihletett.
Márai ugyanis nagyszerűen megfogalmazta mindazt, amit egy költő vagy egy író egy idő után átél. Akkor, amikor eljut arra a pontra, hogy sok-sok megpróbáltatás után, egy gyakran idegen közegben már kinek és miért is írjon?
Szörnyű belső vívódás ez egy művész számára, különösen úgy, ha óriási nemzetnevelő és nemzetmentő szándék lakozik benne, miközben megtapasztalja a polgári réteg teljes szétesését és megsemmisülését. Márai azonban konok és megalkuvásra képtelen ember volt, aki mindvégig a honvágyból, a hazaszeretetből merített magának erőt.
A Koltay Gábor által átdolgozott művében Márai több műve is terítékre kerül, és bármelyikből ad majd elő a nagyszerű Rékasi Károly, mindegyik történetben ott van egy olyan áthallás, ami még ma, sok-sok évtizeddel később is aktuálisnak tekinthetünk, sőt nagyon fontos üzeneteket fogalmaz meg a világgal szemben.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
Idén sem kell máshová menniük a siófoki programok kedvelőinek ahhoz, hogy megemlékezhessenek a legendás márciusi ifjakról, valamint az 1848-49-es forradalom és szabadságharcról, hiszen a Balaton fővárosában 2026-ban is lesz egy [...]
Hogy miért szeretik olyan sokan Írországot? Többek között erre a kérdésre is választ kaphatnak azok, akik a siófoki programok mellett március 14-én, azaz most szombaton 17 órakor ellátogatnak a veszprémi [...]
Az egész világon, így természetesen hazánkban is élnek olyan különleges emberek, akik egy természetfeletti élmény után elhatározzák: szeretnék jobbá tenni mások életét, utat mutatni számukra. Egy ilyen ember érkezik a [...]