A jazz műfaját kedvelői siófoki programok kedvelőinek érdemes lesz február 28-án, szombaton este 19 órakor ellátogatni a közeli Veszprémbe, ahol a Ruttner Jazz Klub színpadán a kortárs magyar jazz egyik kiválósága, a Voyagers lép majd színpadra.

A trió formációban működő csapat mindössze 2024 őszén alakult, de alig több mint egy év alatt országos ismertségre tettek szert a maguk műfajában. Nem véletlenül, hiszen egy igazi zenei utazásra hívják közönségüket, egyfajta belső, de mégis közösségi élmény részeként – már-már kamarazenei odafigyelés társaságában.

Koncertjük műsorának gerincét ráadásul nem is feldolgozások, hanem a billentyűs Nagy János Yancha szerzeményei adják, amelyek természetesen teljes zenekari munka részeként nyerik el végleges formájukat, pontosabban lesznek színpadképesek, de a koncertek során formálható zenei terek maradnak, amelyek előadásonként változhatnak.

Az improvizáció ugyanis minden Voyagers koncert egyik kötelező eleme, és nagyon sok jazz zenekarral ellentétben itt nem öncélú magamutogatás, hanem egyfajta mesélő szerepet tölt be, amit a kortárs gondolkodásmód, a letisztult hangzás jellemez.

A zenekar fő szerzője és zongoristája, az Erkel Ferenc-díjas Nagy János Yancha természetesen igazi veterán már a magyar jazzéletben, így pontosan tudja, hogy mi kell a közönségnek, sőt maga mellé is kipróbált tagokat választott, így nagybőgőn Fonay Tibor, dobokon pedig Nyírő Áron kísérik majd.

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN

További programok