Idén sem kell máshová menniük a siófoki programok kedvelőinek ahhoz, hogy megemlékezhessenek a legendás márciusi ifjakról, valamint az 1848-49-es forradalom és szabadságharcról, hiszen a Balaton fővárosában 2026-ban is lesz egy közös városi megemlékezés.
Az évforduló alkalmából a korábbi évektől megszokott menetrend várja majd az érkezőket, méghozzá egy kompakt, de annál magasabb minőséget képviselő megemlékezéssel a főszerepben, amelyhez természetesen idén is társul majd egy kis extra előadás a helyi diákok részéről.
A megemlékezés március 15-én, vasárnap délelőtt 10 órakor kezdődik a város Fő terén, ahol Dr. Lengyel Róbert polgármester tartja meg ünnepi beszédét a márciusi 15-i évfordulóhoz igazodva.
Ezt követően rögtön a Siófoki SZC Krúdy Gyula Technikum és Gimnázium diákjai veszik majd át a főszerepet a színpadon, akik a Szabadság szárnyain címmel egy közel 50 perces megemlékező előadással tisztelegnek az egykori forradalmárok és szabadságharcosok emléke előtt.
11 órától aztán a nézők együtt elsétálnak a Március 15. parkba, ahol megtartják a jól megszokott tiszteletadó koszorúzást, 12 órakor pedig érdemes lesz felkeresni a Szpaudy-asztalt, ahol zárásként a HÉ! Egyesület tart egy kapcsolódó megemlékezést.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
Madách Imre rengeteg olyan művet hagyott maga mögött, amelyek kétségtelenül irodalom- és színháztörténeti remekművek, azonban bábszínházi előadásban még talán soha nem láthattuk őket. A siófoki programok kedvelői azonban most végre [...]
Elek Péter nevét már mindenki nagyon jól ismerheti a Dumaszínházból, ahol igazi régi motorosként már nagyon sok emlékezetes előadásnak volt szerzője és előadója, most pedig a siófoki programok kedvelőinek nagy [...]
Egy este ismét az illúziók, a csodák és a bűvésztrükkök birodalmában. Ezt kínálja a siófoki programok részeként Az Illúzió Mesterei című vendégelőadás, amely április 18-án, szombaton este 19 óra magasságában [...]