A korábbi évekhez hasonlóan idén is több esemény kapcsolódik a siófoki programok részeként a magyar költészet napjához, aminek apropóján április 10-én, azaz most pénteken a legkisebbeket is szeretnék megcélozni a szervezők – méghozzá egy igazi legendával.
Pénteken délelőtt 10 órakor ugyanis Gryllus Vilmos érkezik egy fergeteges gyermekkoncerttel a Kálmán Imre Művelődési Központ színháztermébe, ahol a gyerekekkel közösen szeretne megemlékezni a legnagyobb magyar költőkről – mint ahogyan tette azt már sokszor a múltban.
A Kaláka együttes alapítótagja ugyanis biztosította, hogy ő maga is a magyar kultúra nagykövete legyen, hiszen generációk nőttek fel dalain és versein, sőt a mai napig meghatározó szerepet kapnak ezek az óvodákban és az iskolák alsó tagozataiban.
A kérdéses örökzöldek közül biztosan nagyon sok felcsendül majd a siófoki koncerten is, legyen szó akár a Maszkabálról, akár a Kémény tetején vagy a Lepke és a virág című klasszikusokról, amelyek mellett ismert magyar költők versei is felbukkannak az előadáson – megzenésített formában.
A költészet napi gálaműsor teljesen ingyen megtekinthető lesz bárkinek, de elsődlegesen óvodásoknak és alsó tagozatos diákoknak szól, sőt színpadra lépnek majd Vilmos mellett a szavalóverseny első helyezettjei is, hogy ezzel színesítsék a műsort.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
A korábbi évekhez hasonlóan idén is több esemény kapcsolódik a siófoki programok részeként a magyar költészet napjához, aminek apropóján április 10-én, azaz most pénteken a legkisebbeket is szeretnék megcélozni a [...]
Ismét egy különleges performanszra készül a siófoki programok részeként a helyi illetőségű Egerszegi Akusztik zenekar, akik a költészet napja alkalmából április 9-én, azaz most csütörtökön egy exkluzív koncertet adnak majd [...]
Természetesen Veszprém sem marad ki a húsvéti eseményekből, így ha a siófoki programok mellett egy kis levegőváltozásra vágyunk, április 4-én, azaz szombaton már délelőtt érdemes lesz átutazni a megyeszékhelyre, azon [...]