Prieger Zsolt nevét a legtöbben az Anima Sound System vezetőjeként ismerhetik, azonban az íróként és producerként is ismert előadó életében már tucatnyi zenés-irodalmi esttel örvendeztette meg rajongóit, és a siófoki programok részeként most egy hasonló dologgal készül.
A Prieger Zsolt Társulat részeként ugyanis április 11-én egy József Attila estet hoz el Veszprémbe, a Hangvillába, ahol igazán nívós társak gondoskodnak majd arról, hogy igazán makulátlan élményben lehessen részük az érkezőknek.
A legújabb, József Attila életművéből összeállított darab keretein belül ugyanis Nagy Katica és Döbrösi Laura színművésznők lesznek a segítségére szöveggel és énekszóval, miközben Merkl Tamás multiinstrumentalista és Kováts Tibor gitáros-billentyűs biztosítják a háttérben a megfelelő zenei aláfestést.
Az est érdekessége, hogy ebben a formában, illetve ezzel a társulattal csak Veszprémben mutatják majd be, tehát aki valami igazán unikális megoldásra vágyik, az biztosan megtalálhatja majd itt a számításait.
Az előadás célja, hogy egy egészen más szemszögből is bemutassák a sok helyen depresszívnek beállított József Attilát, aki tudott lelkesítő és energikus is lenni, ezt pedig nemcsak a nagyszerű versei, hanem a bluesos, elektronikus és klasszikus zenei aláfestés is megtámogatja majd.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
Prieger Zsolt nevét a legtöbben az Anima Sound System vezetőjeként ismerhetik, azonban az íróként és producerként is ismert előadó életében már tucatnyi zenés-irodalmi esttel örvendeztette meg rajongóit, és a siófoki [...]
A korábbi évekhez hasonlóan idén is megrendezik a Balaton Bellydance Festivalt, amely a siófoki programok részeként újfent azt a célt tűzte ki maga elé, hogy miközben emlékezetes eseményt biztosít az [...]
Hobo, vagy más néven Földes László egy megkerülhetetlen névnek számít mind a hazai könnyűzenei életben, mind a kulturális létben, és a siófoki programok részeként most leginkább utóbbit szeretné kamatoztatni egy [...]