Különleges folklórélmény várja június 8-án 19 órától a siófoki programok kedvelőit a helyi Kálmán Imre Művelődési Központ színháztermében, ahová a Duna Művészegyüttes érkezik, hogy a Göncöl zenekarral kiegészülve bemutassák az Apák és fiak című táncelőadást.

A produkciónak több érdekessége is lesz, de a legkülönlegesebb alighanem az, hogy Nagy Albert néprajzkutató gyűjtései nyomán született, és a hagyományok továbbadásának, felelevenítésének a családi kötelékeknek, valamint a generációk közötti kapcsolatoknak állít emléket.

Az előadás középpontjában az a tudás és értékrend áll, amely apáról fiúra öröklődik, legyen szó a mindennapi élet tapasztalatairól, a közösségi hagyományokról vagy a népi kultúra kincseiről, illetve esetünkben természetesen a tánc csodájáról.

A látványos koreográfiák és az élő népzene együtt idézik meg a Kárpát-medence gazdag folklórvilágát, miközben a darab ma is érvényes kérdéseket fogalmaz meg szigorúan közvetett módon az identitásról, a felelősségről és az összetartozásról.

Az est különleges vendége Rubold Ödön Jászai Mari-díjas színművész, aki Kölcsey Ferenc Parainesis Kölcsey Kálmánhoz című művéből idéz részleteket. Közreműködik továbbá Orosz Máté, a debreceni Hajdú Táncegyüttes növendéke is. A produkció rendezője és koreográfusa Juhász Zsolt, a hazai néptáncművészet meghatározó alakja.

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN

További programok