A nyári színházi szezon egyik legszórakoztatóbb vígjátéka érkezik július 1-jén a Kálmán Imre Szabadtéri Színpadra a siófoki programok részeként, az Amerikai komédia ugyanis Bársony Bálint és Lőrinczy Attila szving-musicaljeként nemcsak romantikával, hanem sok-sok humorral és lendületes zenével szórakoztatja majd az egybegyűlteket.
A helyszín New York, az év pedig 1938. Az Amerikai komédia a Monte Carlóba tartó La Paz luxushajó fedélzetén veszi kezdetét, ahol egy munkamániás, érzelmeit háttérbe szorító fiatal üzletasszony és egy sármos kalandor váratlan találkozása indítja el fordulatokkal teli történetet.
A tengeri utazás során különös figurák jelennek meg a hajón: pénzarisztokraták, szerelmesek, különc családtagok és megannyi karakter, akik mind valami elől menekülnek, vagy éppen valakit keresnek. Miközben nagy pénzek és még nagyobb szerelmek forognak kockán, a szereplők egymás szívével is veszélyes játékot játszanak.
A darab Aszlányi Károly klasszikus komédiáján alapul, Lőrinczy Attila dalszövegeivel, valamint Bársony Bálint vérpezsdítő zenéivel, nem mellesleg Peller Károly rendezésében.
A Veres 1 Színház produkciójában olyan népszerű művészek lépnek színpadra az előadás során, mint Janza Kata, Simon Kornél, Bálint Ádám, Harna Péter, Siménfalvy Ágota, Falusi Mariann, Zorgel Enikő és Oláh Béla.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
A nyári színházi szezon egyik legszórakoztatóbb vígjátéka érkezik július 1-jén a Kálmán Imre Szabadtéri Színpadra a siófoki programok részeként, az Amerikai komédia ugyanis Bársony Bálint és Lőrinczy Attila szving-musicaljeként nemcsak [...]
Különleges zenei élmény várja a siófoki programok kedvelőit, ha június 28-án, vasárnap délután 17 órakor ellátogatnak a helyi evangélikus templomba (Siófok, Fő utca 220.), ahol nem kisebb híresség, mint maga [...]
A nyár, a Balaton és a legismertebb magyar slágerek találkoznak június 26-án a siófoki programok keretein belül, ahol a BNK (Bódis–Nagy Katinka) Táncegyesület bajnok táncosai lépnek színpadra a Fergeteges Előadás [...]