A nyári siófoki programok egyik kiemelkedő zenei eseményének ígérkezik idén is az Operett estek a Dunakeszi Szimfonikus Zenekarral névre keresztelt koncertsorozat, amely július 22. és augusztus 12. között szerdánként várja az érdeklődőket a Siófoki Hajóállomáson.
A nyitóelőadás július 22-én, azaz most szerdán 19 órakor várható „Te rongyos élet…” címmel, részeként pedig a magyar operettirodalom legismertebb dallamai csendülnek fel a Dunakeszi Szimfonikus Zenekar előadásában, méghozzá látványos szabadtéri környezetben, közvetlenül a Balaton partján.
A koncert szólistái Bordás Barbara, Kékkovács Mara és Bozsó József lesznek, akik a műfaj népszerű slágereit adják elő zenekari kísérettel. A műsor a klasszikus magyar operett romantikus, humoros és érzelmes világát idézi meg olyan dalokkal és mondhatni örökzöld klasszikusokkal, amelyek még mindig generációk kedvencei.
Az Operett estek koncertsorozata minden alkalommal más tematikával várja a közönséget, így a nyári siófoki programok kínálatában több héten át biztosít különleges zenei élményt, méghozzá szerdai napokon, egészen augusztus közepéig.
A Hajóállomás szabadtéri színpada mindehhez kiváló helyszínt biztosít, de minőségi előadókból és előadásokból sem lesz hiány, hiszen még júliusban jönnek például a Príma – Donnák Balogh Lucával, Baranyai Anettel és Simon Katával, de augusztusban is két nagyszerű operett esemény várja majd a műfaj szerelmeseit.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
A nyári siófoki programok egyik kiemelkedő zenei eseményének ígérkezik idén is az Operett estek a Dunakeszi Szimfonikus Zenekarral névre keresztelt koncertsorozat, amely július 22. és augusztus 12. között szerdánként várja [...]
Ha a siófoki programok között keresel ingyenes családi kikapcsolódást, július 20-án érdemes ellátogatni a helyi Hajóállomásra, ahol ezen a napon indul a Vakációs gyermekkoncertek 2026-os programsorozata, a korábbi évektől megszokott [...]
A siófoki programok egyik legnagyobb könnyűzenei eseménye érkezik 2026. július 17-én a Plázsra, ahol a Follow The Flow egy óriási jubileumi koncerttel ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját. A zenekar különleges műsorral [...]