Egy fergeteges komédiát tekinthetnek meg azok, akik a siófoki programok mellett október 18-án, azaz most vasárnap 17 órakor ellátogatnak a veszprémi Hangvillába, ahol a Pannon Várszínház előadásában kerül a színpadra a Másnap reggel című pikáns vígjáték.
A mű főszereplője Thomas, egy jóképű, de visszahúzódó fiatalember, aki egy átmulatott éjszaka után egy csinos lány, Kelly mellett ébred fel. A reggeli kávé azonban nem kettesben telik, hiszen Kelly anyja is bekapcsolódik a beszélgetésbe, méghozzá az éjszaka eseményeit sem kímélő őszinteséggel.
Ebben a családban ugyanis a magánügy közös téma, a tabu ismeretlen fogalom, a gátlások pedig mintha az ajtón kívül maradtak volna, így a váratlan vallomások és a zavarba ejtő kérdések komikus helyzetek sorát indítják el, miközben a történet egyre izgalmasabb fordulatokat vesz.
Peter Quilter pikáns komédiájában Thomas szemszögéből ismerhetjük meg ezt a különleges helyzetet, amelyben a humor, az intimitás, az őszinteség és a személyes határok kérdése egyaránt központi szerepet kap – méghozzá mulatságos helyzetek sokaságával.
A Pannon Várszínház előadásában Kárpáti Barbara játssza Kellyt, Thomas szerepében Szelle Dávid látható, Kelly anyját, Barbarát pedig Oravecz Edit alakítja, míg a nagybácsit, Martint pedig Koscsisák András. A darab rendezője Szelle Dávid volt, az eredeti művet pedig Csukás Márton és Csukás Barnabás fordították magyarra.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
Egy fergeteges komédiát tekinthetnek meg azok, akik a siófoki programok mellett október 18-án, azaz most vasárnap 17 órakor ellátogatnak a veszprémi Hangvillába, ahol a Pannon Várszínház előadásában kerül a színpadra [...]
Különleges komolyzenei élménnyel gazdagodhatnak azok, akik a siófoki programok részeként október 17-én, azaz most szombaton részt vesznek a Teátrum Kávéház falai között megrendezésre kerülő Majestic Sounds – Szalonestek zongorával című [...]
A siófoki programok részeként már 18. alkalommal kerül megrendezésre népzenével, látványos felvonulással, néptánccal és egy óriási esti mulatsággal a Kiliti Szüreti Felvonulás és Jótékonysági Bál, amely október 17-én, szombaton a [...]