Tisztelt Látogatóink!
Az alábbi cikk már archív tartalmunk, ezért amennyiben Siófoki Programokról, Aktualitásokról szól, kérjük ezt a tényt vegye figyelembe az olvasásakor. Amennyiben aktuális cikkeinket szeretné megtekinteni, az alábbi linkre kattintva megteheti. Köszönjük megértését!

A nagykoncertek kedvelői biztosan nem maradnak elfoglaltság nélkül augusztus első hetében, a siófoki programok részeként ugyanis Charlie, a jól ismert Liszt Ferenc-díjas előadóművész érkezik a Balaton fővárosába.
Az énekes augusztus 9-én, azaz most pénteken ad fergeteges nagykoncertet a siófoki szabadtéri színpadon, ahová nem egyedül érkezik, hiszen egy neves sztárvendég, Karácsony James is vele tart néhány sláger erejéig. Sőt mi több, a Generál és a Pannonia Expressz egykori frontemberét a Charlie Band kíséri majd, ahol olyan ismert és elismert magyar zenészek és zenészlegendák játszanak, mint Póta András (dobok), Lattmann Béla (basszusgitár), Halász János (billentyűs hangszerek), Csiszár Péter (szaxofon) és László Attila (gitár).
Karácsony James vendégeskedésével ráadásul a Generál és az LGT egykori legendája is színpadra áll, méghozzá azzal a céllal, hogy az est színvonalának növelése mellett elénekelje Charlie mellett az imént említett két zenekar néhány nagy örökzöldjét. Az est folyamán ennek köszönhetően egy igazi zenei utazásra indulhatunk, ahol a jazz mellett a rock, a funky és a soul műfajok sajátosságai is felvonulnak majd, a siófoki közönség pedig a közel öt évtized összes nagy slágerére bulizhat egy nagyot, miközben megfogadhatják Charlie egyik legendás slágerének szövegét, mely így szól: „Az légy, aki vagy, érezd jól magad…”
Fontos változás, hogy a korábban augusztus 2-ra ígért siófoki Fenyő Miklós koncertet a kedvezőtlen időjárási körülmények miatt esőnapra halasztották, így ennek pótlására is a héten kerül sor, egészen pontosan augusztus 5-én, 21 órakor a SzínParton.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
A siófoki programok kedvelőinek nagy örömére szeptember 19-én a veszprémi Agóra Kulturális Központban mindenki megismerkedhet egy kicsit alaposabban is az örmény kultúrával, amely sokkal színesebb és változatosabb, mint azt elsőre [...]
A siófoki programok szerelmeseinek nagy örömére idén is megrendezésre kerülnek a Kulturális Örökség Napjai, amelyre szeptember 19-én és 20-án a Kálmán Imre Emlékház falai között kerülhet sor. A kétnapos rendezvény [...]
A Kálmán Imre Művelődési Központ hosszú évtizedek óta a siófoki programok egyik központi helyszíneként funkcionál mind a helyiek, mind a turisták számára, és éppen ezért a központ fennállásának 50. évfordulóját [...]
A siófoki programok kedvelőinek nagy örömére szeptember 19-én a veszprémi Agóra Kulturális Központban mindenki megismerkedhet egy kicsit alaposabban is az örmény kultúrával, amely sokkal színesebb és változatosabb, mint azt elsőre [...]
A siófoki programok szerelmeseinek nagy örömére idén is megrendezésre kerülnek a Kulturális Örökség Napjai, amelyre szeptember 19-én és 20-án a Kálmán Imre Emlékház falai között kerülhet sor. A kétnapos rendezvény [...]


