Tisztelt Látogatóink!
Az alábbi cikk már archív tartalmunk, ezért amennyiben Siófoki Programokról, Aktualitásokról szól, kérjük ezt a tényt vegye figyelembe az olvasásakor. Amennyiben aktuális cikkeinket szeretné megtekinteni, az alábbi linkre kattintva megteheti. Köszönjük megértését!

Azzal mindannyian tisztában vagyunk, hogy az alvás nélkülözhetetlenül fontos a testi és lelki egészségünk megőrzéséhez.
Étvágyszabályozó, éberségfokozó, valamint növekedési hormon-felszabadító hatását is ismerjük, ám mindezen jótékony hatások mellett van néhány olyan tévhit is az alvással kapcsolatban, amelyet jobb lenne, ha elfelejtenénk. Lássuk, melyek a legismertebb tévhitek az alvással kapcsolatban:
1. Néhány óra alvás is elegendő ahhoz, hogy éberek és frissek legyünk reggel
Sok olyan ember van, aki azt vallja, hogy 4-5 óra is elegendő számára a teljes „feltöltődéshez”. Ez azonban nem így van, ugyanis kutatások segítségével bebizonyítást nyert, hogy csupán az emberek 10 százalékára igaz ez a feltevés. A maradék 90 százalék esetében azonban, mindenképpen szükség van 5 óránál hosszabb időtartamú alvásra, hacsak nem zombiként szeretnék leélni az életüket.
Meg kell jegyeznünk, hogy az alváson soha, semmilyen körülmények között sem szabad spórolnunk, a kialvatlanságnak ugyanis, komoly egészségügyi kockázatai lehetnek.

2. Az egészség érdekében mindenképpen szükség van délutáni alvásra is
Ez a tévhit a mediterrán országok hatására alakult ki az emberekben. Ott ugyanis, bevett szokás, hogy ebéd után lepihennek az emberek és 1-4 óra között rendszeresen alszanak. Hazánkban a növekvő munkanélküliség idején abszolút nem állja meg a helyét a délutáni alvás fontossága és jótékony szerepe.
Bármennyire is úgy gondoljuk, hogy ebéd után jót tenne egy kiadós lustálkodás, az nem amiatt van, mert a szervezetünknek fontos vagy az egészségünk megkívánja azt, hanem mindinkább azt jelzi az ebéd utáni álmosság, hogy az éjszaka folyamán nem volt elég az alvás mértéke. Jobban tesszük hát, ha esténként több időt szánunk a pihenésre.
3. Az elalvást megkönnyíti, ha alkoholt fogyasztunk
Sokan úgy gondolják, hogy az esti alkoholfogyasztás segíti az elalvást. Ez azonban nem így van, hiszen az ittas személyek nem képesek teljes mértékben kipihenni magukat másnap reggelre.
Ennek oka az, hogy miután az alkohol felszívódik a szervezetből az éjszaka folyamán, a test izgalmi állapotba kerül. Ezzel pedig azt érjük el, hogy a mély alvási fázis megszűnik, vagyis éberebben alszunk.
Reggel, ébredés után pedig, sokkal kevésbé érezzük magunkat kipihentnek, mivel az alkohol alaposan belerondított a természetes alvási ciklusunkba. Ezért jobb, ha elalvás előtt kerüljük az alkoholos italok fogyasztását!
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
A siófoki programok kedvelőinek legnagyobb örömére július 2-án, azaz most csütörtökön ismét visszatér a nyár fővárosába Krisz Rudi, aki a 2026-os nyár egyik legnagyobb koncertjét adja majd a helyi Plázson, [...]
A nyár legnagyobb szabadtéri színpadi élménye vár azokra, akik a siófoki programok részeként július 1. és augusztus 29. ellátogatnak a helyi Kálmán Imre Szabadtéri Színpadhoz, ahol idén is elindul, mi [...]
A nyári színházi szezon egyik legszórakoztatóbb vígjátéka érkezik július 1-jén a Kálmán Imre Szabadtéri Színpadra a siófoki programok részeként, az Amerikai komédia ugyanis Bársony Bálint és Lőrinczy Attila szving-musicaljeként nemcsak [...]
A siófoki programok kedvelőinek legnagyobb örömére július 2-án, azaz most csütörtökön ismét visszatér a nyár fővárosába Krisz Rudi, aki a 2026-os nyár egyik legnagyobb koncertjét adja majd a helyi Plázson, [...]
A nyár legnagyobb szabadtéri színpadi élménye vár azokra, akik a siófoki programok részeként július 1. és augusztus 29. ellátogatnak a helyi Kálmán Imre Szabadtéri Színpadhoz, ahol idén is elindul, mi [...]


