Újabb különleges és minőségi színházi előadást tekinthetnek meg február első hetében a siófoki programok kedvelői, lévén a Pannon Várszínház vendégelőadásának részeként ismét megtekinthető lesz a Balaton fővárosában a Boeing, Boeing – Leszállás Párizsban című vígjáték.
Az előadásra február 2-án, szerdán este 19 órai kezdettel kerül sor a Kálmán Imre Művelődési Központ színháztermében, mint egy fergeteges vígjáték Marc Camoletti eredeti műve alapján, amit itthon Szelle Dávid rendező állított színpadra, méghozzá egy két és fél órás, egy szünettel tarkított előadásként.
A Camoletti filmvászonról is ismert, sőt filmes formában szintén nagy sikert aratott vígjátékát Hamvai Kornél fordította át magyar nyelvre, mindezt egy nagyon sajátos és szórakoztató humorosság társaságában, amitől mind a közérthető jelleg, mind a helyzetkomikumok sokkal érthetőbbé váltak.
Az alkotás egy nőcsábász építészről szól, aki merész kockákkal játszik az életben, lévén három légutas kísérőnek is csapja a szelet egy időben, akik olyan ritkán vannak otthon, hogy teljességgel esélytelen, hogy tudjanak egymásról. Csakhogy a menetrendben változás történik, és a három grácia egyszerre toppan be a lakásba, sőt még hősünk egy régi barátja is felbukkan a színen.
Egy igazi helyzetkomikum várható tehát, melynek központi helyszíne egy nappali lesz, ahonnan hat ajtó nyílik egy-egy helyiségre, és mindegyikben újabb szereplők, újabb történeti csavarok várnak ránk, miközben az egész helyzet kezd egy igazi káosszá fokozódni olyan váratlan eseteknek köszönhetően, mint például egy érdekes személycsere vagy egy mérgezett konyak.
A fordulatos és humoros előadást Koscsicsák András, Oravecz Edit, Molnár Ervin, Pap Lívia, Kovács Ágnes Magdolna és Egri Zsófia vitték színpadra.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
Négy amatőr színjátszó csoport négy különböző előadással érkezik szeptember 26-án a Kálmán Imre Művelődési Központ színháztermébe, hogy a siófoki programok részeként azok is megtalálják majd a számításaikat, akik szeretik a [...]
Ha szeretjük a kortárs irodalmat és szívesen olvasunk olyan könyveket, amelyek mondhatni tabudöntögetésről szólnak, akkor szeptember 23-án, azaz most szerdán 17 órakor a siófoki programok részeként látogassunk el a BRTK [...]
Ha a siófoki programok mellett egy igazán legendás történet színházi előadását tekintenénk meg most hétvégén, akkor szeptember 19-én, azaz szombaton este 19 órakor látogassunk el a veszprémi Hangvilla Multifunkcionális Közösségi [...]