Négy amatőr színjátszó csoport négy különböző előadással érkezik szeptember 26-án a Kálmán Imre Művelődési Központ színháztermébe, hogy a siófoki programok részeként azok is megtalálják majd a számításaikat, akik szeretik a színházi előadásokat.

A találkozó délután 13 órakor kezdődik a Thália Művészbarát Egyesület Balatonszabadi előadásával, így Molière: Tartuffe című darabját láthatja a közönség. A komédia Molière klasszikusának Parti Nagy Lajos-féle átirata, amelyben a képmutatás, a megtévesztés és a társadalmi szerepek kerülnek középpontba.

15 órakor aztán az AKIK Tapolca lép színpadra az Eszter naplója című darabbal, amely Nagy Eszter kifejezetten személyes hangvételű műveként igazi unikum lesz a színházi élményeket keresők számára.

Ezt követően, 16.30-kor a Ságvári Irodalmat Kedvelők Klubja mutatja majd be Thornton Wildertől A mi kis városunk című művet, amelyet eredetileg 1938-ban mutattak be, de a mai napig aktuális, főszerepben egy amerikai kisváros lakóinak hétköznapjaival, amely az emberi élet alapvető tapasztalatairól, a mindennapokról, a kapcsolatokról, a változásról és az elmúlásról szól.

A találkozó utolsó előadása 18.45-kor kezdődik: az SK. Színkör Tab prezentálásában, akik Orbán Erikától A zokni című darabot mutatja be, amely szintén nem egy szokványos történettel rendelkező előadás lesz.

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN

További programok