Igazán lélekemelő előadás vár azokra, akik a siófoki programok részeként március 28-án, hétfőn délután 18 órai kezdettel ellátogatnak a siófoki Kálmán Imre Művelődési Központba, azon belül is a Teátrum kávéházba, ahová Benkő Péter érkezik sokak nagy örömére.
A kétszeres Jászai Mari-díjas színész egy igazán különleges előadással szolgál majd a látogatók számára a Magyarok a Kárpát medencében címmel, aminek részeként egy átfogó bemutatót kapunk, a főszerepben egy a honfoglalástól napjainkig tartó időszakot felölelő elbeszéléssel.
A rendkívül tanult, olvasott és sokat látott Benkő Péter azzal a célzattal tartja előadását, hogy bemutassa a hallgatók számára: a magyar történelem során milyen költők születtek és alkottak a leginkább befolyásos formában a Kárpát-medence keretein belül.
Ha a versek és a költészet mellett szeretjük a népmesét is, akkor március 29-én, kedden délután 17 órakor érdemes felkeresni Veszprémet, ahol Domokos Mariann előadása vár ránk, a Pannon Egyetem és a Kabóca Bábszínház szervezésében.
A gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt ajánlott eseményen Domokos Mariann a népmese és az irodalmi mese közti pázhuzamokra és hasonlóságokra világít rá annak érdekében, hogy tudjuk helyén kezelni és megkülönböztetni a kettőt.
Az esemény a Mesefesztivál részeként kerül megvalósításra, amit maximálisan a hagyományőrzésnek szenteltek, és négy helyszínen az érdeklődők a legkülönfélébb előadások, szakmai beszélgetések, bábszínházak és workshopok társaságában ismerhetik meg a mesék világát.
Az előadások, így Domokos Mariann bemutatója nemcsak családosoknak, hanem pedagógusoknak, sőt a bábozással foglalkozó szakmai képviselőknek egyaránt jó döntés lehet.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
Az irodalomkedvelői siófoki programok kedvelőinek nagy örömére a nyár fővárosában ősszel sem áll meg az élet, hiszen két egymást követő irodalmi program kapcsolja össze a magyar és a finn irodalom [...]
A siófoki programok kedvelőinek nagy örömére szeptember 12-én, azaz most szombaton ismét a Balaton fővárosának közelében lép majd színpadra Azahriah, aki zenekarával és produkciójával a veszprémi Gyárkertben ad majd egy [...]
Szeptember 12-én ismét megtelik élettel a veszprémi Martinovics tér, ahová a siófoki programok kedvelőit is szeretettel várják 15 és 21 óra között, mert a Dózsavárosi Nyárbúcsúztató részeként egész délután változatos [...]