Csókos asszony címmel egy igazán magas minőséget képviselő színházi előadást tekinthetnek meg azok, akik a siófoki programok részeként ellátogatnak a Kálmán Imre Művelődési Központ színháztermébe, ahová egy különleges, minden tekintetben eredeti színdarabot vehetnek szemügyre az érdeklődők.
A Fő tér 2-es szám alatt található KIMK-ban ugyanis a Pannon Várszínház vendégelőadását tekinthetik meg az érdeklődők, méghozzá Zerkovitz Béla és Szilágyi László operettjével, amit két felbontásban ismerhetnek meg az érdeklődők, a főszerepben egy a Bajza utca sarkán álló kis palotával, amely a boldogtalan kisasszonyokat várja tárt karokkal.
Kapuja mindig nyitva áll, gazdája pedig várja a boldogtalan hölgyeket, de hogy konkrétan ki is ez a gazda, és mi történik ott, a Bajza utcai kis palotában, arról senki sem beszél, arról senki sem tud, de amennyiben ellátogatunk a Csókos asszony előadásra, akkor garantáltan megtudjuk majd.
Mindezt a Pannon Várszínház kiváló színészeinek és színésznőinek előadásában. Báró Tarpataky szerepében például Szelle Dávidót, Pünkösdi Katóként pedig Zámbó Brigittát láthatjuk majd, és míg Dorozsmay Pistát Soós Máté Bátor személyesíti meg a színpadon, Ibolya Edét Murvai Márton fogja alakítani.
Rajtuk kívül olyan ismerős arcokkal találkozhatunk még a színpadon, mint Kárpáti Barbara, Kovács Ágnes Magdolna, Keresztesi László, Egri Zsófia, Holczer Réka, Szél Noémi vagy Hédl-Szabó Dániel.
A mű esetében Zerkovitz Béla volt a zeneszerző és Szilágyi László a szövegíró, és míg a rendezői tisztséget Vándorfi László töltötte be, a jelmezekért pedig Justin Júlia volt a felelős, a koreográfiákat Hernicz Albert tervezte.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
Négy amatőr színjátszó csoport négy különböző előadással érkezik szeptember 26-án a Kálmán Imre Művelődési Központ színháztermébe, hogy a siófoki programok részeként azok is megtalálják majd a számításaikat, akik szeretik a [...]
Ha szeretjük a kortárs irodalmat és szívesen olvasunk olyan könyveket, amelyek mondhatni tabudöntögetésről szólnak, akkor szeptember 23-án, azaz most szerdán 17 órakor a siófoki programok részeként látogassunk el a BRTK [...]
Ha a siófoki programok mellett egy igazán legendás történet színházi előadását tekintenénk meg most hétvégén, akkor szeptember 19-én, azaz szombaton este 19 órakor látogassunk el a veszprémi Hangvilla Multifunkcionális Közösségi [...]