Aki szereti az élőzenét, az április utolsó hetében garantáltan megtalálhatja majd a számításait a siófoki programok részeként, hiszen komolyzenei és más zenei események is megtalálhatók lesznek a közeli Veszprémben.
Április 25-én, hétfőn este 19 óra magasságában például a Győri Filharmonikus Zenekar érkezik a városba, hogy a Hangvilla falai között egy különleges komolyzenei előadást prezentáljanak az érkezők számára, a főszerepben igazi francia klasszikusokkal.
A sorozat záróestjeként funkcionáló koncerten Bizet és Ravel műveiből válogatott Dubóczky Gergely, akinek a vezénylete mellett olyan klasszikusok elevenednek majd meg, mint a Carmen szvit vagy a Bolero, de ez még közel sem minden.
Az eseményen biztosan felcsendül majd Bizettől az első C-dúr szimfónia, de a második felvonásban nemcsak a Bolero hangzik el Raveltől, hanem a La Valse és a Menuet antique is, így egy igazi komolyzenei csemege részeseivé válhatnak azok, akik ellátogatnak a Hangvillába.
Amennyiben a komolyzene mellett inkább csak egy élőzenei előadásra vágyunk, április 27-én is érdemes lehet ellátogatni Veszprémbe, ahol este 7 órától a Papírkutya falai között a Blues MD lép színpadra, a főszerepben Szebényi Dániel Artisjus-, Petőfi- és Öröm a zene díjas billentyűssel, valamint Mike Gotthárd gitárvirtuózzal.
Aki esetleg kevésbé ismerné őket, manapság mindkét zenész Tátrai Tiborral zenél, méghozzá Borlai Gergő és Kéri Samu társaságában, de Dani a Random Trip mellett megannyi egyéb hazai és külföldi formáció állandó közreműködőjeként is ismert.
Ebben a különleges duóban mindent a vérbeli blues-nak és rocknak rendeltek alá az ötletgazdák, aminek jóvoltából egy igazán fergeteges, mi több különleges élmény vár azokra, akik ellátogatnak a helyszínre, ahol saját dalok és feldolgozások egyaránt felcsendülnek.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
Ha a siófoki programok mellett egy igazán legendás történet színházi előadását tekintenénk meg most hétvégén, akkor szeptember 19-én, azaz szombaton este 19 órakor látogassunk el a veszprémi Hangvilla Multifunkcionális Közösségi [...]
A siófoki programok kedvelőinek nagy örömére szeptember 19-én a veszprémi Agóra Kulturális Központban mindenki megismerkedhet egy kicsit alaposabban is az örmény kultúrával, amely sokkal színesebb és változatosabb, mint azt elsőre [...]
A siófoki programok szerelmeseinek nagy örömére idén is megrendezésre kerülnek a Kulturális Örökség Napjai, amelyre szeptember 19-én és 20-án a Kálmán Imre Emlékház falai között kerülhet sor. A kétnapos rendezvény [...]