Szeretünk játszani? Mindemellett pedig piknikezni is? Akkor a siófoki programok mellett érdemes lehet ellátogatni a napokban Veszprémbe, azon belül is a Kálvin János parkba, ahol egy gyermekbarát és egyben ingyenes Mini piknik várja majd az érdeklődőket.
A játékos hétvégén rengeteg különféle elfoglaltság várja majd az érkezőket. Lesznek például speciális viadaljátékok a Fanyűvő Játékpark közreműködésével, de a Misztiqum jóvoltából még egy szabadulós játékos is kipróbálhatnak a bátrabbak 7 pecsétes titok név alatt.
Ezen felül a kisebbekre is gondoltak a szervezők, így az apróságok nyugodtan csináltathatnak maguknak csillámtetoválást, a merészebbek arcfestést, de aki ügyeskedne, még egy tartalmas kézműves foglalkozás is lesz a helyszínen.
Lesznek továbbá direkt gyermekeknek szánt műsorok, sőt gasztronómiai bemutatók is, de fellép többek között az Iciri Piciri Együttes, a Color Magic részeként pedig egy fergeteges koktélparti várható kifejezetten gyermekeknek Tóth Bálinttal és Kugler Kristóffal.
Feketén-fehéren elnevezés alatt kávé és latte art bemutatón vehetnek részt az érdeklődők Halász Bencével, Tanács Attila ételszobrász, mesterszakács, valamint többszörös Európa-, világ-és olimpiai bajnok Az étel művészete címmel tart egy átfogó bemutatót.
Az EKF 2023 támogatásával megvalósuló esemény egyik fénypontja a Szemfényvesztő show lesz, ami Németh Gábor bűvész előadásaként garantáltan feledhetetlen élményeket nyújt majd az érdeklődők számára.
Fontos, hogy eső esetén a rendezvény az Agóra Veszprém Kulturális Központ falai között kerül megrendezésre.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
Az irodalomkedvelői siófoki programok kedvelőinek nagy örömére a nyár fővárosában ősszel sem áll meg az élet, hiszen két egymást követő irodalmi program kapcsolja össze a magyar és a finn irodalom [...]
A siófoki programok kedvelőinek nagy örömére szeptember 12-én, azaz most szombaton ismét a Balaton fővárosának közelében lép majd színpadra Azahriah, aki zenekarával és produkciójával a veszprémi Gyárkertben ad majd egy [...]
Szeptember 12-én ismét megtelik élettel a veszprémi Martinovics tér, ahová a siófoki programok kedvelőit is szeretettel várják 15 és 21 óra között, mert a Dózsavárosi Nyárbúcsúztató részeként egész délután változatos [...]