Ismét lehetőségük nyílik találkozni egy kicsit egymással az állatvédőknek a siófoki programok részeként, hiszen a helyi menhely szervezésében immáron tizedik alkalommal kerül megrendezésre az Örökbefogadott Találkozó és Sétáltató Nap.
Siófoki Állatvédő Alapítvány már hosszú-hosszú évek óta végzi áldásos tevékenységét a városban, és szeptember 24-én, azaz most szombaton délelőtt 11 és délután 16 óra között minden állatbarát összegyűlhet egy kis közös élmény reményében.
Az eseményre a szervezők nemcsak azokat várják, akik imádják az állatokat és szívesen foglalkoznának néhány órán át egy menhelyre adott kutyával – el lehet vinni sétálni is, ha van rá igény –, hanem azokat is, akik már hoztak ki állatot, és szeretnék megmutatni, hogy milyen hűséges társra leltek.
A X. Örökbefogadott Találkozó és Sétáltató Nap ezúttal az állatmenhely telephelyén kerül megrendezésre, aminek részeként a kérdéses intervallumon belül folyamatosan családi-, kutyás- és gyerekprogramok várják az érkezőket, de a gyerekek nagy örömére természetesen csillámtetoválás is lesz.
Ezen felül lesz majd a helyszínen büfé, az időponthoz kötött programok közül pedig kiemelendő a kutyaszépségverseny 13 órától, valamint 14:30-tóla tombolasorsolás, ami mellé egész napos kutyasétáltatás is várja az érdeklődőket.
A szervezők nagyon sok szeretettel várnak minden állatbarátot, a korábban örökbefogadott kutyákat, azokat, akik egy kutya örökbefogadásán gondolkoznak, de természetesen azokat is, akik csak pár önfeledt órát szeretnének nyújtani egy kisállat számára.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
Ha a siófoki programok mellett egy igazán legendás történet színházi előadását tekintenénk meg most hétvégén, akkor szeptember 19-én, azaz szombaton este 19 órakor látogassunk el a veszprémi Hangvilla Multifunkcionális Közösségi [...]
A siófoki programok kedvelőinek nagy örömére szeptember 19-én a veszprémi Agóra Kulturális Központban mindenki megismerkedhet egy kicsit alaposabban is az örmény kultúrával, amely sokkal színesebb és változatosabb, mint azt elsőre [...]
A siófoki programok szerelmeseinek nagy örömére idén is megrendezésre kerülnek a Kulturális Örökség Napjai, amelyre szeptember 19-én és 20-án a Kálmán Imre Emlékház falai között kerülhet sor. A kétnapos rendezvény [...]