Két előadást is tart a Balaton fővárosában november 3-án, azaz vasárnap a Magyarock Dalszínház, akik délelőtt féként a gyerekeknek kedveznek majd, 17 órai kezdettel azonban A púpos című romantikus musicalt hozzák el a siófoki programokért rajongó felnőtteknek.
A művet Paul Féval regénye alapján írta és rendezte Vizeli Csaba, a zenékért pedig Másik Lehel volt a felelős, a két felvonásban előadott musical pedig egy olyan történetet mesél el, ami korábban már számos filmfeldolgozást megélt.
Nem véletlenül, hiszen az irodalom egyik legkalandosabb romantikus történetéről van szó, amelyben az élni akarás, a szerelem, a gyűlölet, a barátság, a gyilkosság, az ármány, valamint a jó és a rossz folyamatos harca kapták a központi szerepet.
A mű története ott kezdődik, hogy Philippe Gonzague bérgyilkosokat bérel fel Philippe Nevers herceg megöletése érdekében, aki éppen akkor Franciaország egyik leggazdagabb nemes ura. Az ármány célja, hogy Philippe elvehesse Nevers herceg özvegyét, a csodaszép Blanche de Caylust.
Persze Nevers óriási vagyonának megkaparintása sem utolsó szempont, és bár a merénylet, sőt a házasság is sikerrel jár, azonban Lagardére lovag meglátja a lehetőséget, és elmenekíti Nevers lányát, a kis Auroret.
17 évvel később aztán a lány visszatér, és óriási bonyodalmak indulnak útnak, aminek részeként egy kicsit jobban megismerhetjük a 17. és 18. századi Franciaországot, méghozzá olyan nagyszerű színészek és színésznők tolmácsolásában, mint Mészáros Árpád Zsolt, Csengeri Attila, Kuczmann Ágnes, Szemenyei János, P. Petőcz András, Tóth Dorottya és Berecz György.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
Visszatér Siófokra a nagy sikert aratott Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncert! Mivel azonban ezek a legendás ikonok ma már nem lehetnek köztünk, március 21-én, a siófoki programok részeként két [...]
A korábbi évek hagyományainak megfelelően idén is fontos szerepet kap a siófoki programok részeként a Víz világnapja névre keresztelt eseménysorozat, amely március 20-án, azaz most pénteken már a délelőtti óráktól [...]
Március 19-én, azaz most csütörtökön tovább folytatódik a siófoki programok egyik nívós eseménysorozata, a Kávéházi operett estek, amelyek, aminek ezúttal is két igazán nívós vendége lesz majd Kállay Bori és [...]