A nyári siófoki programok egyik talán legkülönlegesebb zenei eseménye várja azokat, akik augusztus 18-án, azaz most kedden ellátogatnak a Kálmán Imre Szabadtéri Színpadhoz, ahol 20:30-kor a legendás Hobo érkezik, hogy a Jókai parkban Vadászat című klasszikusát ismét felidézze a látogatók számára.
Hobo több mint negyven éve írta meg ezt a magyar rockzenei életben alapműnek számító dalcsokrot, amelyet Póka Egon zenésített meg, és végül 1984-ben jelent meg dupla albumon, és vált a magyar rocktörténet meghatározó alkotásává, most pedig Hobo saját, élőzenei élményre szabott változatában tér vissza.
Mivel a Vadászat eredetileg is az élő előadásra készült, ezért a mostani előadás középpontjában teljesen a zene áll majd, de Hobo gondoskodott róla, hogy a dalokat egy keretjáték kapcsolja össze, amelyben színházi elemek és még egy vásári bohóc is szerepet kapnak.
Az előadás tehát nem pusztán az 1984-es album dalainak felidézése, sőt a régi számok mellett újabb, a Vadászat világához és témájához kapcsolódó szerzemények is elhangzanak, mert Hobo szerint a mű alapvető kérdései több mint négy évtized után sem veszítették el aktualitásukat.
Sőt, Hobo úgy nyilatkozott az újkori Vadászatról, mint egy olyan változatról, amelyet mindig is szeretett volna színpadra vinni, de korábban ilyen-olyan okokból ez nem sikerült neki, így szép megkoronázása lesz az életműnek.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
A siófoki programok mellett érdemes figyelmet fordítani szeptember 6-án 16 órakor a veszprémi Művészetek Házára, ahol Q’ONOY – A tűz éjszakája címmel egy igazán rendhagyó fotós kiállítás nyílik meg Pilar [...]
A kutyarajongó siófoki programok kedvelőinek nagy örömére idén is megrendezik a közeli Veszprémben a Tacsi Tali eseményt, amelyre ezúttal szeptember 5-én, szombaton reggel 9:30-kor kerül sor, és egész álló nap [...]
Aki a siófoki programok szerelmese és megdobban a szíve az alternatív rockzenéért, szeptember 4-én feltétlenül látogasson el a Plázsra, mert 19 órától az ország egyik legjobb és legismertebb ilyen bandája, [...]