A siófoki programok részeként is megünneplésre kerül az Országos Rajzfilmünnep, ami nemcsak a kicsik, hanem a felnőttek számára is nagyon sok kiváló előadással szolgál majd november 15-én, pénteken délelőtt 8:30-tól egészen 11:30-ig bezárólag.
Az eseménynek a Kálmán Imre Művelődési Központ ad otthont (Siófok, Fő tér 2.), ahol a színházteremben egymást követik majd a vetítések, így akár nagyobb dózisban is lehetőségünk nyílik meséket, illetve rajzfilmeket fogyasztani – mindezt ráadásul ingyenes, ámde regisztrációhoz kötött részvétellel.
A vetítések során helyet kapnak például klasszikus diafilmek, amelyek rendhagyó formában, narrált, hangos diafilm-videókkal várják az érdeklődőket, méghozzá a legkülönfélébb népek és népcsoportok sajátosságait bemutatva.
Ennek megfelelően a rövid rajzfilmek között találhatunk majd japán (A kőtörő), cigány (A Nap és a Hold, Az okos anya), görög (A tizenkét hónap), orosz (Mese a halászról meg a kishalról), kínai (Mese az öt kis kínairól), valamint természetesen több magyar vetítést is, mint amilyenek A kígyóbőr, A szállást kérő róka, Az aranypálca, a Fanyűvő, Vasgyúró, Hegyhengergető, valamint a Szóló szőlő, mosolygó alma…
Az Országos Rajzfilmünnep részeként ezen felül a Fehérlófia című rajzfilm is levetítésre kerül pénteken, amely Jankovics Marcell egyik legjobb és legkülönlegesebb gyerekfilmjeként nagyszerűen megeleveníti előttünk a magyar mese- és mondavilágot, méghozzá csodálatos zenei kíséret társaságában.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
Visszatér Siófokra a nagy sikert aratott Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncert! Mivel azonban ezek a legendás ikonok ma már nem lehetnek köztünk, március 21-én, a siófoki programok részeként két [...]
A korábbi évek hagyományainak megfelelően idén is fontos szerepet kap a siófoki programok részeként a Víz világnapja névre keresztelt eseménysorozat, amely március 20-án, azaz most pénteken már a délelőtti óráktól [...]
Március 19-én, azaz most csütörtökön tovább folytatódik a siófoki programok egyik nívós eseménysorozata, a Kávéházi operett estek, amelyek, aminek ezúttal is két igazán nívós vendége lesz majd Kállay Bori és [...]