Ha szeretjük az irodalmat, akkor feltétlenül látogassunk el a siófoki programok mellett november 30-án, szombaton délután 16 órakor a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumba, ahol Prieger Zsolt vendégeskedésével egy különleges irodalmi beszélgetésre kerül sor.
A Pálfalviné Ősze Judit moderátorkodásával megvalósuló esemény központi témája Burger Barna: A titok ígérete – Meg nem írt képeslapok című kiadatlan kötetéhez kapcsolódó fotóválogatás, ami egy meghatározó jelentőségű hazai fotográfus szemével mutat be több európai nagyvárost is.
Összesen 24 európai várost láthatunk a képeken keresztül a szabadtéri kiállításon – ami december 5-ig lesz megtekinthető a múzeum udvarán –, de a képek mellett a hozzájuk kapcsolt szövegek is igazán különlegessé teszik ezt a közel sem hétköznapi tárlatot.
A fotókhoz ugyanis egy-egy kortárs író történetei és szövegei kapcsolódnak, méghozzá olyan szerzőktől, mint Tóth Krisztina, Kőrösi Zoltán, Babiczky Tibor, Szalontai Ábel, Karafiáth Orsolya, Dragomán György, Vig György, Prieger Zsolt, Csejtei Orsolya, Nagy Gabriella, Kácsor Zsolt, Vámos Miklós, Kövesdi Viktor, Gaborják Ádám, Sajó László, Szív Ernő, Térey János, Mélyi József, Lackfi János, Burger Borisz, Berg Judit és Győrffy Ákos.
A vándorkiállítás ezzel egy igazán sokszólamú élmény lesz, ahol akár órákon át el lehet nézelődni, közben pedig elmerülni a legkülönfélébb történetekben, gondolatokban és szellemiségekben.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
Visszatér Siófokra a nagy sikert aratott Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncert! Mivel azonban ezek a legendás ikonok ma már nem lehetnek köztünk, március 21-én, a siófoki programok részeként két [...]
A korábbi évek hagyományainak megfelelően idén is fontos szerepet kap a siófoki programok részeként a Víz világnapja névre keresztelt eseménysorozat, amely március 20-án, azaz most pénteken már a délelőtti óráktól [...]
Március 19-én, azaz most csütörtökön tovább folytatódik a siófoki programok egyik nívós eseménysorozata, a Kávéházi operett estek, amelyek, aminek ezúttal is két igazán nívós vendége lesz majd Kállay Bori és [...]