Szeretnénk nevetve kezdeni az új esztendőt? Ennek semmi akadálya sem lesz, ha a siófoki programok részeként részt veszünk a Dumaszínház következő eseményén, ami január 4-én, vagyis az első januári szombaton már szórakoztatja a nagyérdeműt.

A szombaton este 19 órai kezdettel induló előadás főszereplője a Szomszédnéni Produkciós Iroda duója lesz, akik stand-up előadásukkal és szituációs komédiáikkal garantáltan mosolyt csalnak majd az érkezők arcára, hogy jól indulhasson az új esztendő.

A Karinthy-gyűrűs humoristaként ismert Bálint Ferenc és Tóth Szabolcs előadása számos kérdést felvet, sőt a maga módján, gyakran a humor kíméletlen őszinteségével meg is válaszolja majd.

Mi történne például abban az esetben, ha a kasszások mindig kimondanák azt, amit gondolnak? Vagy amennyiben egy céges bulin egyáltalán nem lehetne idegen szavakat használni? Milyen ember lenne, ha Csernus dokit és Zacher Gábort ötvöznénk? Egyáltalán hogyan hangzanának a szuperhős filmek, ha tájszólással szinkronizálták volna őket?

A Hatalmi Arcok többek között ezekre a nem túl fontos, ámde annál izgalmasabb kérdésekre igyekszik válaszolni, a főszerepben a hétköznapi küzdelmekkel, hiszen a humoristák pontosan tudják: akinek nincs baja, az majd úgyis csinál magának.

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN

További programok