Ha szeretjük a tudományt és szívesen részt vennénk a siófoki programok mellett ilyen eseményeken, akkor érdemes lesz ellátogatni január első napjaiban a veszprémi Digitális Tudásközpontba, ahol minden napra jut valami célzott különlegesség.

Január 2-án, azaz csütörtökön délelőtt 10 és 11:30 között például Alkoss lézervágóval! címmel lehetőségük nyílik kipróbálni az érkezőknek – 10 éves kor felett –, a lézervágás művészetét.

A lézervágók ugyanis a modern kor vívmányai, az előadás részeként pedig megismerhetjük, hogy miként lehet gyorsan és pontosan létrehozni hétköznapi tárgyakat és dekorációkat szabad alkotás mellett.

Inkább a robotika világa érdekel minket? Akkor január 3-án érdemes felkeresnünk a Digitális Tudásközpontot, ahol lehetőségünk nyílik megismerkedni a robotok legalapvetőbb működésével.

A főként 6-10 évesek számára ajánlott eseményen a résztvevők programozhatnak robotcsigát és robotméhet, sőt megismerkedhetnek az Ozobottal, illetve annak ultramodern színolvasó képességeivel.

Ha a 3D nyomtatás világát ismernénk meg alaposabban, a felnőtteket is várja a Digitális Tudásközpont, ahol január 4-én ez a modern tárgyalkotó technológia, annak háttere és felhasználási területei kapják a központi szerepet.

A résztvevőknek lehetőségük nyílik megismerkedni a tervezés folyamatával, a 3D nyomtatás technológiai hátterével, miközben az egész előadásnak szemléletformáló hatása is van, hiszen ez a technika lehetőséget adhat a hétköznapi használati tárgyak javítására és ezzel a környezettudatosság növelésére.

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN

További programok