Szeretünk korcsolyázni és régóta szeretnénk már kipróbálni ezt a téli örömöt éjszaka? Akkor itt a nagy lehetőség, hiszen a siófoki programok részeként a város is csatlakozott a Jégpályák éjszakája nevű rendezvénysorozathoz, aminek a Nagystrand ad majd otthont.
Az esemény január 18-án, szombaton este várja majd a siófokiakat és a környékre érkezőket, miközben nemcsak a városban, hanem az ország több tucat jégpályáján és jégcsarnokában is hasonló esemény veszi kezdetét egyedi programokkal, sok-sok játékkal és persze meglepetésekkel.
A Jégpályák éjszakája részeként nem lesz más dolgunk, minthogy felvegyük a jégkorcsolyát és a barátokkal, a családtagokkal, illetve az összes többi télimádóval együtt belevessük magunkat az éjszakai korcsolyázás örömeibe.
Siófokon az eseménynek a Nagystrand ad otthont, ahol a résztvevők már a délutáni órákban próbálgathatják ügyességüket, sőt mindezt értékes ajándékokért cserébe. Ha mindez nem lenne elegendő ok, a székesfehérvári jéghoki csapat is ott lesz a helyszínen, hogy nézze és érzékelje az ügyeskedő korisokat.
Az esti korcsolyázásra 20:30-tól kerül majd sor, az érkezőknek pedig egészen éjfélig lehetőségük nyílik majd arra, hogy kihasználják ezt a különleges lehetőséget, aminek részeként az éjszakai Balatont is megcsodálhatják majd téli pompájában az érkezők.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
Visszatér Siófokra a nagy sikert aratott Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncert! Mivel azonban ezek a legendás ikonok ma már nem lehetnek köztünk, március 21-én, a siófoki programok részeként két [...]
A korábbi évek hagyományainak megfelelően idén is fontos szerepet kap a siófoki programok részeként a Víz világnapja névre keresztelt eseménysorozat, amely március 20-án, azaz most pénteken már a délelőtti óráktól [...]
Március 19-én, azaz most csütörtökön tovább folytatódik a siófoki programok egyik nívós eseménysorozata, a Kávéházi operett estek, amelyek, aminek ezúttal is két igazán nívós vendége lesz majd Kállay Bori és [...]