Ismét két nagyszerű énekest láthatunk és hallhatunk élőben abban az esetben, ha március 20-án, csütörtökön délután 18 órai kezdettel a siófoki programok részeként ellátogatunk a Kálmán Imre Művelődési Központba.

Az egységhez kapcsolódó Teátrumban ugyanis tovább folytatódnak a Kávéházi operett estek, aminek a vendégei ezúttal Zhang Yu Carolyn, az ismert kínai operaénekesnő, valamint Czető Roland színész, szinkronszínész, énekes és műsorvezető lesznek.

Amint azt megszokhattuk már, az est házigazdája ismét Farkas Pál, a Kálmán Imre Emlékplakettel kitüntetett Príma-díjas karmester lesz, az előadás során pedig a Dunakeszi Szimfonikus Zenekar kamaraegyüttese lesz a közreműködő, hiszen a kerekasztal beszélgetés mellett természetesen énekszóra is fakadnak a vendégek.

Aki nem ismerné őket, Zhang Yu Carolyn bár hazájában diplomázott, azonban tanulmányait a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karán folytatta, és ma már ott is tanítja a leendő zenészeket. Bár a legtöbben operaénekesnőként ismerik, valójában azonban kulturális nagykövetként is rendkívül fontos szerepet tölt be Magyarország és Kína között.

Czető Roland nevét a többség szinkronműveiből ismerheti, hiszen rengeteg filmben és sorozatban biztosította ismert sztárok magyar hangját, sőt ma is több televíziós csatornánál és rádiónál dolgozik műsorvezetőként, de a Pesti Művész Színház oszlopos tagjaként ismert operettekben is rendszeresen szerepel.

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN

További programok