Egy újabb különleges esemény érkezik a Siófoki Tavaszi Fesztivál részeként a Balaton fővárosába, így a siófoki programok kedvelői a színházi világnappal egybekötve megtekinthetik Eszenyi Enikő és Kárai Máté közös estjét.
Az Élet rapszódia címre keresztelt mű március 27-én, csütörtökön este 19 órakor kerül bemutatásra a Kálmán Imre Művelődési Központ színháztermében, a főszerepben egy színésznővel és egy színésszel, akik korábban még soha nem álltak együtt színpadon.
Sokban különböznek is egymástól, mégis nagyon hasonlóak, hiszen a férfi rajongja a nőt, a színész rajongja a színésznőt, alapvetően pedig mindketten ugyanannyira imádják a nagybetűs színházat.
Róluk szól ez a különleges előadás, amelynek részeként eljátsszák, elénekelik, sőt el is táncolják életüket, illetve annak egy jelentős részét, ami sokszor humoros, sokszor bohózatba illő, máskor azonban egyszerre vidám és fájdalmas.
Bár azt senki sem tudja, hogy Eszenyi Enikő és Járai Máté miért nem játszottak még soha együtt, azonban most itt a nagy alkalom, aminek részeként képessé váltak arra, hogy együtt, lélekben egy emberként elkápráztassák közönségüket, egy műben, amelynek már a címe sem hétköznapi: Élet rapszódia.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
Visszatér Siófokra a nagy sikert aratott Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncert! Mivel azonban ezek a legendás ikonok ma már nem lehetnek köztünk, március 21-én, a siófoki programok részeként két [...]
A korábbi évek hagyományainak megfelelően idén is fontos szerepet kap a siófoki programok részeként a Víz világnapja névre keresztelt eseménysorozat, amely március 20-án, azaz most pénteken már a délelőtti óráktól [...]
Március 19-én, azaz most csütörtökön tovább folytatódik a siófoki programok egyik nívós eseménysorozata, a Kávéházi operett estek, amelyek, aminek ezúttal is két igazán nívós vendége lesz majd Kállay Bori és [...]