A fenntarthatóság a modern társadalom egyik legnagyobb kihívása és célja, ami az élet minden területén megjelenhet, így akár még a húsvéti készülődésben is. Erről pedig mi magunk is megbizonyosodhatunk, ha a siófoki programok részeként ellátogatunk a közeli Veszprémbe.
A Tegularium és a Botanikart közös szervezésében ugyanis április 13-án, vasárnap délután 14 és 18 óra között a fenntarthatóság jegyében csaphatunk bele a húsvéti készülődésbe, méghozzá egy szórakoztató családi program keretein belül, ami környezettudatosságra nevelhet kicsiket és nagyokat egyaránt.
A húsvéti készülődéshez ugyanis nem fontos egyszerhasználatos díszeket és egyebeket vásárolni ahhoz, hogy otthon mutatós kiegészítőkkel várjuk a nagy eseményt, és erre a mostani workshop is rávilágít, hiszen a húsvéti dekorációk, sőt az ajándékok is lehetnek természetesek, újrahasznosítottak vagy fenntarthatók.
Ennek megfelelően a résztvevőknek lehetőségük nyílik például agyagtojásokat készíteni, illetve a már elkészült alapokat virágokkal, természetes anyagokkal díszíteni, amelyek legalább annyira szépek, de határozottan különlegesebbek lesznek, mint a boltban kapható díszek.
Ezen felül az érkezők megismerhetik, hogy milyen növényekkel lehet megfesteni a tojásokat, sőt exkluzív csomagolási ötletek is bemutatásra kerülnek, hiszen a furoshiki segítségével véget vethetünk a csomagolóanyagokból fakadó szeméthalmozásnak.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
Visszatér Siófokra a nagy sikert aratott Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncert! Mivel azonban ezek a legendás ikonok ma már nem lehetnek köztünk, március 21-én, a siófoki programok részeként két [...]
A korábbi évek hagyományainak megfelelően idén is fontos szerepet kap a siófoki programok részeként a Víz világnapja névre keresztelt eseménysorozat, amely március 20-án, azaz most pénteken már a délelőtti óráktól [...]
Március 19-én, azaz most csütörtökön tovább folytatódik a siófoki programok egyik nívós eseménysorozata, a Kávéházi operett estek, amelyek, aminek ezúttal is két igazán nívós vendége lesz majd Kállay Bori és [...]