Ha szeretjük a balatoni tematikával rendelkező eseményeket, akkor a siófoki programok mellett feltétlenül látogassunk el május 16-án, azaz most pénteken délután 15 órai kezdettel a veszprémi Laczkó Dezsó Múzeumba, ahol egy különleges tárlat indul útnak néhány hónapos intervallummal.
A „Nézett a Balaton” – Száz7vers – Balatoni Almanach (1967-1999-2023) címre keresztelt időszakos tárlat egészen októberig lesz megtekinthető, a megnyitó pedig egy igazi kuriózum lesz, hiszen itt lesz Dr. Géczi János – József Attila-díjas írónk és költőnk, de köszöntőt mond Csík Richárd önkormányzati képviselő, illetve közreműködik Oberfrank Pál – Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészünk.
Az esemény különlegességét leginkább az adja, hogy a tárlaton három különböző korszakból olvashatunk több mint száz olyan verset, amit egyrészről a Balaton ihletett, másrészt pedig a költők saját kézjegyükkel ellátva, kézzel írott formában publikálnak a tárlaton.
A klasszikus és kortárs alkotók kéziratainak köszönhetően így lehetőségünk nyílik megismerni a Balaton legkülönfélébb arcait, hiszen ezek az írások nem pusztán szövegek vagy irodalmi alkotások, hanem igazi műtárgyak, egy korszak írásképei.
Egyfajta személyes lenyomatok, amelyeket ráadásul képzőművészeti illusztrációkkal egészítettek ki, hogy vizuálisan is átérezhessük a versek világát és mondanivalóját, hiszen a Balaton ezúttal nemcsak egy díszlet lesz, hanem egy közös élményt adó felület.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
Visszatér Siófokra a nagy sikert aratott Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncert! Mivel azonban ezek a legendás ikonok ma már nem lehetnek köztünk, március 21-én, a siófoki programok részeként két [...]
A korábbi évek hagyományainak megfelelően idén is fontos szerepet kap a siófoki programok részeként a Víz világnapja névre keresztelt eseménysorozat, amely március 20-án, azaz most pénteken már a délelőtti óráktól [...]
Március 19-én, azaz most csütörtökön tovább folytatódik a siófoki programok egyik nívós eseménysorozata, a Kávéházi operett estek, amelyek, aminek ezúttal is két igazán nívós vendége lesz majd Kállay Bori és [...]