Az állatok gyógyító hatásáról már számos tudományos kutatás megemlékezett, azonban még mindig gyerekcipőben jár ez a téma, de a siófoki programok részeként most lehetőségünk nyílik kipróbálni gyermekünkön ezt a különleges módszert, ha ellátogatunk Veszprémbe.
Május 28-án, azaz szerdán délután 16:30-tól ugyanis maga Travel, az egyik leghíresebb magyar terápiás kutya érkezik Veszprémbe, az Eötvös Károly Könyvtárba, akit a Doktor Mancsok Alapítvány egyik vezetője, Jánoska Anikó hoz el a városba, konkrétan a gyermekkönyvtár első emeletére.
A Kutyaterápia a legeslegkisebbeknek címet kapott program célja, hogy bebizonyítsa: az állatterápiát nem lehet elég korán kezdeni, így a legkisebbek testközelből ismerhetik meg a terápiás kutyát, hogy korán elsajátíthassák, miként kell megfelelően bánni az állatokkal.
Konkrétan a foglalkozásra elsődlegesen a 0-3 éves kor közötti gyerekeket várják a szervezők, a belépés pedig mindenkinek teljesen ingyenes, ugyanakkor fontos kritérium, hogy rendelkezzenek érvényes könyvtári olvasójeggyel, amit természetesen az esemény előtt is el lehet intézni.
A kutyaterápia azoknak a gyerekeknek is ajánlott, akik még soha nem érintkeztek állatokkal, esetleg félnek a kutyáktól, hiszen Travel teljesen gyermekbarát terápiás kutya, akivel a szabadban tudnak majd játszani a gyerekek, ezért a szervezők arra kérik a szülőket, hogy esős idő esetén mindenképpen hozzanak váltócipőt.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
Visszatér Siófokra a nagy sikert aratott Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncert! Mivel azonban ezek a legendás ikonok ma már nem lehetnek köztünk, március 21-én, a siófoki programok részeként két [...]
A korábbi évek hagyományainak megfelelően idén is fontos szerepet kap a siófoki programok részeként a Víz világnapja névre keresztelt eseménysorozat, amely március 20-án, azaz most pénteken már a délelőtti óráktól [...]
Március 19-én, azaz most csütörtökön tovább folytatódik a siófoki programok egyik nívós eseménysorozata, a Kávéházi operett estek, amelyek, aminek ezúttal is két igazán nívós vendége lesz majd Kállay Bori és [...]