Ha a vasárnap a siófoki programok részeként egy kis benzingőzt, gumifüstöt és adrenalinfröccsöt keresünk, akkor érdemes a Veszprém Aréna felé venni az irányt, amelynek parkolója szeptember 27-én ismét versenypályává változik, hiszen itt rendezik meg az idei harmadik Veszprém Szlalom Kupát.

A versenynap már korán kezdődik, így reggel 7:00 és 8.30 között zajlik a technikai és adminisztratív átvétel, ezzel párhuzamosan pedig a versenyzők gyalogosan is bejárhatják a kijelölt pályát.

Aki szeretné testközelből látni, hogyan készül fel egy autó és pilótája egy ilyen megmérettetésre, annak már a reggeli órákban érdemes megérkeznie, noha a megnyitó és az első mért körökre csak 9 órától kerül sor.

A versenyzőknek egy technikás, kanyargós útvonalon kell a lehető leggyorsabban teljesíteniük a távot, ahol minden mozdulat és másodperc számít, a pontos ívválasztástól a fékezésen át a kigyorsításig, nézőként pedig látványos pillanatokon keresztül követhetjük, hogyan próbálják a pilóták kihozni a maximumot az autójukból.

A kupán a tervek szerint 16 órakor függesztik ki az ideiglenes eredménylistát, negyed órával később pedig megkezdődik a díjkiosztó, így aki részese szeretne lenni egy igazi autós események, mi több egy igazi autóversenynek, ne hagyja ki ezt a különleges eseményt.

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN

További programok