Szeptember utolsó hétvégéjén a siófoki programok kedvelőinek érdemes lesz Veszprém belvárosa felé venniük az irányt, amely ismét megtelik élettel: szeptember 26-án és 27-én ugyanis megrendezésre kerül a Szent Mihály-napi búcsú, amely egyszerre kínál hagyományt, kultúrát, családi programokat és különleges élményeket.

Szombaton már reggel érdemes az Óváros tér felé venni az irányt, ahol a 9 és 18 óra között nyitva tartó kézműves vásár mellett 10.30-tól a gyerekeket is tartalmas programok várják: koncertet ad a Csermák Antal Zeneiskola Tücsök Vonószenekara, fellép a Kis-Bakony Táncegyüttes, majd táncház következik.

Aki inkább a város múltjára kíváncsi, annak délutánra szinte kötelező megjelennie a Várnegyedben, ahol vezetett séták, történelmi játékok, a „Gizella királyné nyomában” program és a Szent Mihály-séta  várja az érdeklődőket, este pedig 19.30-kor Deák László orgonaművész és Fülep Márk fuvolaművész ad koncertet a Szent Mihály-főszékesegyházban.

Vasárnap 9 órakor ismét megnyitja kapuit a kézműves vásár, majd 10 órakor közös gyalogos zarándoklat indul az ünnepi szentmisére, amely 10.30-kor kezdődik és Udvardy György érsek celebrálja.

Az érdeklődőknek természetesen ezen a napon is jut játék és szórakozás: 11 órakor a Kabóca Bábszínház Sárkányölő Sebestyén című előadása várja a közönséget, délután pedig újra felfedezhetjük a Várnegyedet a vezetett sétákon, de megpihenhetünk egy borkóstolón is.

A hétvége méltó zárása 16 órakor a Táncban őrzött örökség lesz, ami valójában egy Szent Mihály-napi néptáncgálaként kerül megrendezésre, és több neves hagyományőrző együttes közreműködésével idézhetjük meg a magyar néptánc sokszínűségét.

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN

További programok