Noha sokan ismerik a mondást, miszerint fűben és fában orvosság van, azonban csak kevesen gondolnak bele abba, hogy ez a kvázi közhely bizony a virágzó növényekre, a legszebb virágainkra is gyakran igaz.

Ilyen többek között az illatos ibolya is, amelyet sokan megcsodálnak élénk, lila színű virágzata miatt, sokan kisebb vázába is szednek belőle egy keveset, azonban csak keveseknek jutna eszébe, hogy esetleg gyógyteához alkalmazzák. Márpedig van egy probléma, amire ez a gyógynövény mindközül talán a legjobb.

Az illatos ibolya egy évelő növény, szív- vagy vese alakú levelekkel, sarkantyús, ibolyaszínű virágokkal rendelkezik, amelyek jellegzetessége a kellemes, nyugtató árnyalat és a jó illat. Főként bokros helyeken, és a lombhullató fák árnyékában, réteken és gyümölcsösökben találni nagyon gyakran.

Nem csak föld feletti részét, hanem 2-3 milliméter vastag gyökértörzsét is gyakran gyűjtik, noha ezt inkább februárban és márciusban, esetleg ősszel, hiszen ilyenkor raktározódik benne az összes korábban összegyűjtött tápanyag.

Az illatos ibolya legfontosabb hatóanyagainak a triterpén vázas szaponinok tekinthetők, de jelentős mennyiségű szalicilsav is megtalálható benne. Ennek megfelelően a belőle készült főzetek kiválóan alkalmazható légcső- és hörghurut, vagy más tüdőproblémák esetén, különösen abban az esetben, ha már idültté váló, elhúzódó folyamatokról van szó.

A teához háromgrammnyi szárított növényt használunk, amit 150 ml vízben, mintegy 3 percig főzünk, és félórányi ázást követően szűrünk. Kevés mézzel ízesíthetjük, de ha tudjuk, akkor fogyasszuk magában, méghozzá négy alkalommal naponta, egyszer egy evőkanállal. A kezelést 2-3 hétig lehet elhúzni, de utána szünetet kell tartani. Hatását az ánizs által felerősíthetjük.