Tisztelt Látogatóink!
Az alábbi cikk már archív tartalmunk, ezért amennyiben Siófoki Programokról, Aktualitásokról szól, kérjük ezt a tényt vegye figyelembe az olvasásakor. Amennyiben aktuális cikkeinket szeretné megtekinteni, az alábbi linkre kattintva megteheti. Köszönjük megértését!
A legjobb bakonyi ízek kedvelőinek és a siófoki programok szerelmeseinek legnagyobb örömére idén is megrendezésre kerül Veszprém városában a Bakony Expo, avagy más néven a Bakonyi Ízek Vására, amely 2016. november 4. és 2016. november 6. között, avagy éppen az előttünk álló hétvégén várja az érkezőket.
Az idén már harmadik alkalommal megrendezésre kerülő rendezvénynek újfent a Veszprém Aréna ad majd otthont, méghozzá a következő időbeosztással: november 4-én, pénteken 14-19 óra között, november 5-én, szombaton 9-19 óra között, november 6-án, vasárnap pedig 9-18 óra között.
A helyi termelők vására és a gasztroudvar mellett ugyanakkor minden nap egy kis különleges program is várja majd a helyszínre érkezőket, így pénteken például délután 15 és 16 óra között a Báthory banda, a Szilágyi Táncegyüttes és a Kis-Bakony Néptáncegyüttes műsora szórakoztatja a látogatókat, majd ezt követően Savanyó Jóska, a híres bakonyi betyár ad elő zenés-táncos vásári komédiát. Ezzel párhuzamosan délután 14 órától állatsimogató, valamint a Mosolyvár Játszóház várja népi játékokkal a gyerekeket.
Szombaton a termékvásárt és a gasztroudvart aztán 11 órától Parasztolimpia színesíti majd a veszprémi sportegyesületek közreműködésével, de 13 órától a Szilágyi Táncegyüttes énekes játéka, fél 2-től pedig a Nagymama portája révén a káposztához kapcsolódó őszi praktikák és ételek kapják a központi szerepet. Fél 4-től aztán pásztoros kézműves programok, ételek, táncok és énekek szórakoztatják az érkezőket, méghozzá Rideg Marci és bandája, a Kinizsi Táltosai Táncegyüttes és a Veszprémi Ifjúsági Táncegyüttes műsora mellett.
Vasárnap délelőtt a Nagymama portája ismétlésén túl délután a Báthory Banda ad koncertet, majd fél 2-től Mátyás király és az igazmondó juhász címmel interaktív zenés-táncos mesejáték veszi kezdetét. Fél 4-től aztán Balkan Fanatik koncerttel, 17 órától pedig díjátadóval zárul az esemény.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
Ha a siófoki programok mellett egy igazán legendás történet színházi előadását tekintenénk meg most hétvégén, akkor szeptember 19-én, azaz szombaton este 19 órakor látogassunk el a veszprémi Hangvilla Multifunkcionális Közösségi [...]
A siófoki programok kedvelőinek nagy örömére szeptember 19-én a veszprémi Agóra Kulturális Központban mindenki megismerkedhet egy kicsit alaposabban is az örmény kultúrával, amely sokkal színesebb és változatosabb, mint azt elsőre [...]
A siófoki programok szerelmeseinek nagy örömére idén is megrendezésre kerülnek a Kulturális Örökség Napjai, amelyre szeptember 19-én és 20-án a Kálmán Imre Emlékház falai között kerülhet sor. A kétnapos rendezvény [...]
Ha a siófoki programok mellett egy igazán legendás történet színházi előadását tekintenénk meg most hétvégén, akkor szeptember 19-én, azaz szombaton este 19 órakor látogassunk el a veszprémi Hangvilla Multifunkcionális Közösségi [...]
A siófoki programok kedvelőinek nagy örömére szeptember 19-én a veszprémi Agóra Kulturális Központban mindenki megismerkedhet egy kicsit alaposabban is az örmény kultúrával, amely sokkal színesebb és változatosabb, mint azt elsőre [...]


