Tisztelt Látogatóink!
Az alábbi cikk már archív tartalmunk, ezért amennyiben Siófoki Programokról, Aktualitásokról szól, kérjük ezt a tényt vegye figyelembe az olvasásakor. Amennyiben aktuális cikkeinket szeretné megtekinteni, az alábbi linkre kattintva megteheti. Köszönjük megértését!
A Kálmán Imre Kulturális Központ jóvoltából a siófoki programok között rendszerint nagyon sok színházi előadást találunk, és nem kivétel ez alól november első hete is, amikor egyetlen nap alatt kicsiknek és nagyoknak szóló elfoglaltságot is találhatnak az érdeklődők.
November 7-én, azaz most kedden és november 8-án, szerdán délelőtt 10 órakor is megrendezésre kerül a siófoki Kálmán Imre Kulturális Központban a Mesebolt Bábszínház különleges bohócjátéka, amely Hoppláda címmel igyekszik elkápráztatni a legkisebbeket. Az előadás főszereplője Borsó és Berci, akik jó barátok, noha egyikük nagy, a másik pedig kicsi, és míg az egyik hercegnő, a másik nagyon sértődékeny természet.
Ezzel azonban a különbségek sora még nem ért véget, hiszen míg az egyik színváltós ládával bír, a másik óriásira tudja nagyítani az ember kezét, tehát egyáltalán nem hasonlítanak egymásra, de mégis nagyon jó cimborák. Egy barát pedig akkor is barát, ha néha ki kell nevetni a másikat, ha lefröcsköli vízzel, vagy direkt nem hív a neveden, azonban van az a határ, ami próbára teszi Borsó és Berci barátságát. Méghozzá egy rejtélyes idegen felbukkanása!
A gyermekek mellett a felnőtteket is várja november 7-én egy különleges színházi előadás, méghozzá a Zenthe Ferenc Színház jóvoltából, akik Hazatérés címmel adják majd elő különleges drámájukat az érdeklődőknek. A történet négy férfiról szól, egy idősödő apukáról, annak két fiáról és az apa szintén idős testvéréről, akik hosszú évek óta élnek együtt egy londoni kis házikóban anya, feleség, nő nélkül.
A helyzet nem idilli, de megszokott, azonban ezt a különleges dobja fel váratlanul egy korábban Amerikában élt harmadik fivér megjelenése, aki nem egyedül, hanem fiatal feleségével érkezik Londonba. A történet igazi tragikomédia, amely hol mulatságos, hol borzalmas, máskor szentimentális és fájdalmas, amelyen az egyik percben sírunk, a másikban pedig nevetünk.
Egy igazi klasszikus a múlt századból!
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
Különleges zenei élmény várja a siófoki programok kedvelőit, ha június 28-án, vasárnap délután 17 órakor ellátogatnak a helyi evangélikus templomba (Siófok, Fő utca 220.), ahol nem kisebb híresség, mint maga [...]
A nyár, a Balaton és a legismertebb magyar slágerek találkoznak június 26-án a siófoki programok keretein belül, ahol a BNK (Bódis–Nagy Katinka) Táncegyesület bajnok táncosai lépnek színpadra a Fergeteges Előadás [...]
A korábbi évek népszerűségére való tekintettel idén is megrendezésre kerül július 26-án és 27-én a siófoki programok egyik legkülönlegesebb eseménye, az AstroFest, amelynek a Plázs ad otthont, méghozzá egy egész [...]
Különleges zenei élmény várja a siófoki programok kedvelőit, ha június 28-án, vasárnap délután 17 órakor ellátogatnak a helyi evangélikus templomba (Siófok, Fő utca 220.), ahol nem kisebb híresség, mint maga [...]
A nyár, a Balaton és a legismertebb magyar slágerek találkoznak június 26-án a siófoki programok keretein belül, ahol a BNK (Bódis–Nagy Katinka) Táncegyesület bajnok táncosai lépnek színpadra a Fergeteges Előadás [...]


