Programok Siófok közelében: A holdbeli csónakos zenés mesejáték

Közel sem csak gyerekeknek, hanem minden gyermeklelkületű embernek ajánlja soron következő aktuális előadását a Veszprémi Petőfi Színház, akik a siófoki programok mellett intézményükbe invitálják azokat, akik megnéznék Weöres Sándor egyik legendás művének zenés mesejátékát.

Ez nem más, mint A holdbeli csónakos különleges átdolgozása, ami Tóth Géza rendezésében valósult meg, és Weöres Sándor alkotását állítja a középpontba – elsődlegesen azok számára dedikálva, akik kedvelik a magyar hiedelemvilágot.

A mű története szerint ugyanis a nagyságos Jégapóhoz, avagy a magyarok fejedelméhez megérkezik leánykérőbe a négy király, akik mindent kínálnak a királykisasszony kezéért, köztük óriási hadsereget és még végtelen gazdagságot is többek között.

A Pávaszem királylánynak azonban nincs szüksége ezekre, egészen másra vágyik, titokban az igazi szerelmet keresi, akit szerinte meg is talált már a holdbeli csónakosban, aki elérhetetlennek tűnik számára.

Ebből az egészből aztán egy izgalmakkal teli kaland kerekedik, amiben hősünket több barátja is segíti annak érdekében, hogy végül győzedelmeskedjen az igazság, az érzelem és beteljesülhessen a szerelem.

A Weöres Sándor által írott költői mesejáték ebben a formájában igazi mese és játék, mintha gyerekkorunk legszebb történetei elevenedtek volna meg a szemünk előtt, miközben képes arra, hogy a vásári bábhagyományos humort elegyítse a klasszikus népmesei elemekkel.

Egy igazán varázslatos előadás ez, ami a család minden tagját elkápráztatja, kicsiknek és nagyoknak egyaránt szól, méghozzá olyan színészek és színésznők előadásában, mint Pásztor Márk, Nyirkó István, Szederjesi Teodóra, Kőrösi Csaba, Kádár Szabolcs János vagy Cserevnák Miklós.