Rendhagyó színházi előadásnak lehetnek a részesei azok, akik június 15-én, szerdán este 19 óra magasságában ellátogatnak a veszprémi Hangvillába, ahol a siófoki programok mellett lehetőségünk nyílik megtekinteni Agota Kristóf egyik nagyszerű művét.
Aki nem tudná, Agota Kristóf egy magyar születésű, de Svájcban nevelkedett drámaíró volt, aki elsődlegesen franciául írta műveit, de első művét, A nagy füzetet már több mint 15 nyelvre fordították le, és leginkább azok számára ajánlott, akik szeretik a fekete humorral átitatott meséket, illetve fejlődésregényeket.
A végeredmény mondhatni egy könyörtelen, emberietlen világhoz kapcsolódó vízió, amelyben megjelennek a háborúk, illetve az ilyen időszakokat követő, minden esetben ellentmondásokkal teli közeg.
A Szkéne Színház és a Forte Társulat koprodukciós bemutatóján 120 percen át, szünet nélkül ismerhetjük meg ezt a nagyszerű történetet, amit Eric Aufderheyde színpadi változatából vett át és fordított le magyarra Mária Ignjatovic.
A történet alapján Európát pusztító háború szeli ketté, aminek hatására egy átlagos édesanya úgy dönt, hogy ikergyermekeit vidékre menekíti a nagymamához. Csakhogy ez a nagymama kis túlzással a megtestesült vasorrú bába, a népmesék gonosz boszorkánya, aki mellesleg nem is foglalkozik az apróságokkal.
A gyerekek így magukra maradnak és teljesen egyedül tanulnak meg mindent, amire csak szükségük van a túléléshez. Van azonban egy Nagy Füzetük, amibe éhezve, fázva, egymásra utalva jegyzetelnek. Végül óriási szerencsével életben maradnak, de közben testben és lélekben egyaránt megedződnek, nemcsak felnőnek, más emberré válnak.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
Ha a siófoki programok mellett egy igazán legendás történet színházi előadását tekintenénk meg most hétvégén, akkor szeptember 19-én, azaz szombaton este 19 órakor látogassunk el a veszprémi Hangvilla Multifunkcionális Közösségi [...]
A siófoki programok kedvelőinek nagy örömére szeptember 19-én a veszprémi Agóra Kulturális Központban mindenki megismerkedhet egy kicsit alaposabban is az örmény kultúrával, amely sokkal színesebb és változatosabb, mint azt elsőre [...]
A siófoki programok szerelmeseinek nagy örömére idén is megrendezésre kerülnek a Kulturális Örökség Napjai, amelyre szeptember 19-én és 20-án a Kálmán Imre Emlékház falai között kerülhet sor. A kétnapos rendezvény [...]