A padlás musicalt mindenki jól ismeri, dalai megmaradtak a magyar musicaltörténelem örökzöldjeinek, azonban a siófoki programok kedvelői most megismerhetik egy egészen új oldaláról ezt a legendás darabot, ha ellátogatnak július 6-án a veszprémi Hangvillában.
Este 7 óra magasságában ugyanis itt kerül előadásra a musical Vándorfi László által kicsit újragondolt változata, ami így félig mese, félig musical lett, de természetesen hűen ragaszkodik a Presser Gábor, Sztevanovity Dusán és Horváth Péter által megírt eredetihez.
Csak éppen egy kicsit kiforgatva azt, hiszen ez a változat inkább az ifjúság identitásának kérdéseivel foglalkozik, amelyben a mesés elemek, a csodák, az időutazás, de még a szellemek is kiveszik a részüket a történetből.
A szellemvilággal, valamint a tér és az idő relativitásával találkozó fiatalok ugyanis képessé válnak arra, hogy a való élet apró-cseprő problémáit leküzdve túllépjenek a hétköznapi szürkeségen és felfedezzék magukban, mi több egymásban a végtelen lehetőségeket, nem kevés filozofikus megközelítés kíséretében.
Mindezt gyakorlatilag egy padlásszobában, egy különösen rejtélyes téren, ahol egy beszélő számítógép megannyi funkciót tölt be a történetben.
A művet olyan ismert és elismert színészek és színésznők viszik majd színpadra, mint Havasi Tamás, Ruff Roland, Magashegyi Nóra, Oravecz Edit, Szelle Dávid, Koscsicsák András, Z. Kovács Gábor, Kuti Gergely, Kárpáti Barbara vagy Baranyai Hanna.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
Visszatér Siófokra a nagy sikert aratott Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncert! Mivel azonban ezek a legendás ikonok ma már nem lehetnek köztünk, március 21-én, a siófoki programok részeként két [...]
A korábbi évek hagyományainak megfelelően idén is fontos szerepet kap a siófoki programok részeként a Víz világnapja névre keresztelt eseménysorozat, amely március 20-án, azaz most pénteken már a délelőtti óráktól [...]
Március 19-én, azaz most csütörtökön tovább folytatódik a siófoki programok egyik nívós eseménysorozata, a Kávéházi operett estek, amelyek, aminek ezúttal is két igazán nívós vendége lesz majd Kállay Bori és [...]