Amennyiben szeretjük a magas minőséget képviselő színházi előadásokat, akkor érdemes lehet december 10-én, szombaton ellátogatni a közeli Veszprémbe, ahol a siófoki programok mellett egy igazán különleges darabot tekinthetnek meg az érdeklődők.
Ez nem más, mint a Szelle Dávid rendezésében színpadra állított A szív hidjai című színmű, mely eredetileg Robert James Waller regényén, a Madison megy hidjain alapul, melynek filmváltozata óriási sikert aratott egykoron Clint Eastwood és Meryl Streep főszereplésével.
Az előadás 1965-be repít vissza minket egy aprócska amerikai kisvárosba, ahol egy Olaszországból ideköltözött nővel találkozhatunk, aki kénytelen volt feladni régi álmait, miszerint egyszer feleség és anya legyen belőle egy takaros kis farmon.
Egy véletlen találkozás azonban mindent felülír, amikor a környékre sodor a sors egy férfit, aki a National Geographic számára fotózza a helyi fedett hidakat. Ez a találkozás mindent megváltoztat, hiszen egyből vad szerelem alakul ki, miközben egyre tisztábban látják: sorsuk egész életükben egymáshoz terelgette őket.
Azonban mindössze négy napot kaptak arra, hogy megváltoztassák a másik életét. Két középkorú ember, akiket csak az érzelmek kötnek össze. A történet egykoron filmes változatban is szívszorító pillanatokat adott a nézőnek, de színházi darabként egyaránt kimagasló tulajdonságokkal rendelkezik.
A művet olyan színészek és színésznők állítják színpadra, mint Pap Lívia, Koscsicsák András, Kovács Ágnes Magdolna és Szelle Dávid.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
A siófoki programok szerelmeseinek nagy örömére idén is megrendezésre kerülnek a Kulturális Örökség Napjai, amelyre szeptember 19-én és 20-án a Kálmán Imre Emlékház falai között kerülhet sor. A kétnapos rendezvény [...]
A Kálmán Imre Művelődési Központ hosszú évtizedek óta a siófoki programok egyik központi helyszíneként funkcionál mind a helyiek, mind a turisták számára, és éppen ezért a központ fennállásának 50. évfordulóját [...]
Az irodalomkedvelői siófoki programok kedvelőinek nagy örömére a nyár fővárosában ősszel sem áll meg az élet, hiszen két egymást követő irodalmi program kapcsolja össze a magyar és a finn irodalom [...]