Szeretjük az akusztikus lágy zenéket? Vagy csak egyszerűen élvezni a kellemes dallamokat? Akkor a siófoki programok mellett bátran látogassunk el a veszprémi Agóra Kulturális Központba, ahol rögtön két nagyszerű zenekar is megédesítheti esténket.

Az Agóra Akusztik koncertsorozat részeként ugyanis október 19-én most két nagyszerű formáció előadását élvezhetjük a helyszínen, méghozzá 19 órai kezdettel, ahol az Organic Zenekar igyekszik majd bemelegíteni a közönséget.

A komplett együttes a legkülönfélébb akusztikus dallamokkal, hamisíthatatlan jó kedvvel, nem mellesleg pedig rengeteg érzelemmel tűzdelt előadással készül a látogatók számára, így garantáltan mindenki életre szóló élményekkel térhet majd haza.

Az est másik fénypontja azonban 20 órától az Agócs Márton és Fejér Mihály által alapított duó, akik az Aurevoir frontszekciójaként egy olyan különleges akusztikus élménnyel várják majd a látogatókat, amihez foghatót talán még soha nem élhettünk át korábban.

A Kamareteremben megrendezésre kerülő eseményen így lesznek majdnem elfelejtett vagy már teljesen elfelejtett régi dalok, sőt még soha nem játszott vadonatúj szerzemények is, sőt a fiúk legkedvesebb Aurevoir tételei egyaránt meghallgathatók lesznek a repertoárban.

Az akusztikus koncert jegyköteles előadás, amire a helyszínen, de elővételben az Agóra jegypénztárában is lehet már belépőt váltani.

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN

További programok