Egy igazi spirituális esemény részévé válhatunk abban az esetben, ha ellátogatunk a siófoki programok mellett Veszprémbe, ahol a Lélekhang Fénytéren Papp Judit várja majd egy vezetett foglalkozásra azokat, akik szeretnék meggyógyítani anyai sorsvonalukat.
A Női Ősök Emlékezete címre hallgató előadás március 25-én, szombaton délelőtt 10 órakor veszi kezdetét, és elsődlegesen azokat a nőket várják, akik szeretnék feltárni családi hátterüket, feltérképezni és feloldani múltbéli8 elakadásaikat, és feleleveníteni generációs mintáikat.
Nem utolsó sorban pedig azért is, hogy kivirágoztassák nőiességüket, hiszen ezen a különleges napon összekapcsolódhatunk a női őseinkkel, a saját női vérvonalunkkal, saját ősanyáinkkal, hogy felszabadítsuk és felvirágoztassuk nőiességünket, miközben elfogadást, szeretetet és természetesen gyógyítást viszünk az életünkbe.
Nevezzük akár boszorkányságnak, akár egy spirituális eszmélésnek, ez a nap sokat adhat azoknak, akik szeretnének elmerülni nőiességükben, és megérezni női őseik, vérvonaluk különleges erejét és hátterét.
A résztvevők garantáltan megtapasztalhatják majd, hogy megérkeztek arra a helyre, ahol igazi nők lehetnek, ahol támogató nők között tartózkodhatnak, sőt felismerhetik azt is, hogy miért pont mi és miért pont ide kellett születnünk, azaz kialakulhat a hovatartozás, ami rendkívül fontos lehet abban, hogy mindenki megtalálja a helyét ebben a világban.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
A siófoki programok kedvelőinek nagy örömére szeptember 19-én a veszprémi Agóra Kulturális Központban mindenki megismerkedhet egy kicsit alaposabban is az örmény kultúrával, amely sokkal színesebb és változatosabb, mint azt elsőre [...]
A siófoki programok szerelmeseinek nagy örömére idén is megrendezésre kerülnek a Kulturális Örökség Napjai, amelyre szeptember 19-én és 20-án a Kálmán Imre Emlékház falai között kerülhet sor. A kétnapos rendezvény [...]
A Kálmán Imre Művelődési Központ hosszú évtizedek óta a siófoki programok egyik központi helyszíneként funkcionál mind a helyiek, mind a turisták számára, és éppen ezért a központ fennállásának 50. évfordulóját [...]