Egy igazán különleges vendéget, illetve hozzá kapcsolódó előadást ismerhetnek meg azok, akik a siófoki programok mellett ellátogatnak a közeli Veszprémbe, hiszen maga Áron András, alias Apey látogat el a városban megtalálható Papírkutyába, méghozzá nem véletlenül.
András nevét egyre többen ismerik az országban, hiszen olyan zenekarok után, mint a Grand Mexican Warlock, a Neck Sprain, a Trillion vagy az Apey & The Pea, most a LAZARVS keretein belül érdekelt, sőt mi több, 2010-ben már szólólemezt is készített saját gyermekkoráról Feathers, Black Flowers címmel.
Ezzel pedig egy igazi lavinát indított útnak, hiszen mindössze hat esztendővel ezután András 2016-ban új lemezt jelentetett meg Foxes címmel, ami még személyesebb vonalat képviselt, hiszen a tizenegy dalból álló albumon a zenész személyes érzései, betegségei, mentális problémái, illetve alvászavara kapták a központi szerepet.
Alig egy évre rá hasonló tematikában foganva megjelent a Stranger lemeze, majd 2018-ban már az ország legnagyobb fesztiváljain játszott, sőt a berlini Lollapalooza fesztiválon is fellépett, 2019-ben pedig kiemelkedő dalszerzői teljesítménye, valamint sokoldalú hangzásvilága miatt az Artisjus is díjazta, mint az év legjobb junior dalszerzője.
Hogy ezt a megtisztelő címet és elismerést bizonyíthassa, illetve alátámaszthassa, most koncertjein válogat ezekből, illetve a 2020-ban megjelent legutóbbi lemezének, a Book of Changes-nek a dalaiból.
A látogatók mélyről érkező dalszövegeket, egyetemes mondanivalót, őszinteséget és inspiráló bátorságot nyerhetnek dalaiból, méghozzá zenei stíluskorlátok nélkül.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
A siófoki programok szerelmeseinek nagy örömére idén is megrendezésre kerülnek a Kulturális Örökség Napjai, amelyre szeptember 19-én és 20-án a Kálmán Imre Emlékház falai között kerülhet sor. A kétnapos rendezvény [...]
A Kálmán Imre Művelődési Központ hosszú évtizedek óta a siófoki programok egyik központi helyszíneként funkcionál mind a helyiek, mind a turisták számára, és éppen ezért a központ fennállásának 50. évfordulóját [...]
Az irodalomkedvelői siófoki programok kedvelőinek nagy örömére a nyár fővárosában ősszel sem áll meg az élet, hiszen két egymást követő irodalmi program kapcsolja össze a magyar és a finn irodalom [...]