A siófoki programok mellett idén is lesznek külön augusztus 20-i események a közeli Veszprémben, így érdemes lehet ellátogatni a megyeszékhelyre, ahol szokás szerint több helyszínen is izgalmas elfoglaltságok várnak majd ránk.

A Szent Mihály Főszékesegyházban például délelőtt 10:30-kor ünnepi szentmisével indul a nap, de 16:30-tól a Tourinform irodája egy ünnepi sétát szervez, aminek részeként lehetőségünk nyílik megismerni a város történelmi arcát, az utcákat, a tereket és a különféle épületeket.

Rengeteg elfoglaltsággal készül az ünnep alkalmából a Laczkó Dezső Múzeum, ahol 10 órától népi fajátékok és kincskeresés várják a kicsiket, majd délelőtt múzeumpedagógusok segítenek felfedezni kertünk ízeit, de tárlatvezetést tart Fogl Krisztián az Emlékgép kiállításhoz kapcsolódóan, sőt kiállításmegnyitóra is sor kerül többek között.

17 órakor BotanicArt címmel Gizella növényeiről várja előadás az érdeklődőket a Művészetek Házában, a Veszprémi Petőfi Színház pedig zenés felvonulást szervez 14 órától, majd 15 órától solymász- és íjászbemutató, sőt Az István, a király rockopera rendkívüli közönségtalálkozójára is sor kerül, amit 20 órakor a díszbemutató követ.

Érdemes lehet még felkeresni ezen a napon az Óváros teret is, ahol a Góbé zenekar közreműködésével egy ünnepi műsor várható, de aki a modern zenék kedvelője, a Gyárkertben egy óriási Random Trip koncertet is élvezhet majd, szintén az államalapításhoz kapcsolódóan.

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN

További programok